2010.02.02. 13:50
Egy kivégzés margójára
A júniusi szlovákiai parlamenti választás többé-kevésbé előre lefutott versenynek tűnt, ám február elsején váratlan fordulat következett be a - szokásosnál jóval korábban felpörgetett - választási kampányban. Robert Fico kormányfő példátlan és brutális támadássorozatával ugyanis elérte, hogy hivatali elődje, a szlovák reformok ikonja, és egyben magát az ellenzék vezérének tartó Mikulás Dzurinda lemondott a legnagyobb ellenzéki párt, az SDKÚ választási listavezetőjének pozíciójáról. Sőt, egyáltalán nem indul parlamenti képviselői helyért. Úgy tűnik, Fico végzetes, övön aluli ütést vitt be az egyébként sem túl acélos szlovák ellenzék legnagyobb pártjának. Ám az is lehetséges, hogy éppen most kínált fel számukra egy új esélyt.
Dzurinda egészen mostanáig képtelen volt belátni, hogy a választók körében meglehetősen népszerűtlen személye milyen könnyű céltáblát kínál Robert Ficónak. Holott nem lehettek illúziói afelől, hogy Fico a megfelelő pillanatban egész egyszerűen előhúzza a nyilvánvalóan régóta előkészített aktákat, amelyek Dzurinda pártjának - finoman fogalmazva is - kétes pártfinanszírozási módszereit taglalják kellő alapossággal. Nos, ezeket a vádakat természetesen meglehetősen fura pont annak a Ficónak a szájából hallani, akinek kormánya futószalagon szállítja a súlyos milliárdoktól terhelt botrányokat. Ám a Fico által folyamatosan ostorozott szlovák sajtó kegyelem nélkül cincálta szét a feltárt - jó eséllyel a titkosszolgálat révén megszerzett - információkat, és szorította sarokba Dzurindát. Jócskán elhomályosítva ezáltal az immár második fordulójánál tartó országos kamionos-blokádot, az emissziós kvóták eladása körüli botrányt, hogy az elfuserált repülőtéri rendőrségi gyakorlatról ne is beszéljünk. Hiszen nincs is szemet gyönyörködtetőbb látvány annál, mikor a többség által már régóta a pokolba kívánt exkormányfő különféle pénzmosás-szagú ügyleteket és panamákat magyaráz kínjában.
Dzurinda némi meglepetésre tehát visszavonulót fújt, ám "apró" szépséghibája a lemondás-történetnek, hogy egyelőre megtartja pártelnöki funkcióját. Kérdés, hogy kanosszajárásával mennyire veszíti el párton belüli befolyását, illetve a kampány során mennyire vonul majd háttérbe. Utóbbi kérdésben egyelőre úgy tűnik, semennyire, hiszen harciasan nyilvános tévévitára hívta ki a kormányfőt, ezzel némileg aláásva a háttérbe vonulás elméletét. Ám még nem késő észbekapnia. Viszont ha a piros lap ellenére továbbra is a pályán marad, sőt megtartja a csapatkapitányi karszalagot, azzal nemcsak a bírót, hanem a közönséget is teljes mértékben pártjára haragíthatja.
További kérdés azonban, hogy Fico nem lőtt-e túl saját célján. Nem biztos ugyanis, hogy számolt ellenfele megfutamodásával, bár most megérezvén a vérszagot, totális háborút indított. Hiszen überelte Dzurinda távozását azzal a bejelentéssel, miszerint veszélyben érzi életét az általa nyilvánosságra hozott információk miatt. Viszont Dzurinda tulajdonképpeni politikai kivégzésével több, mint négy hónappal a választások előtt Fico elveszítette legjobb céltábláját, és kereshet magának újat. Ám Dzurindához hasonlót nem talál a kínálatban, legfeljebb a magyarkérdést, de arról így is minden bőrt igyekszik lehúzni. Ráadásul előfordulhat - bár merész feltételezés - hogy az SDKÚ, látszólag megszabadulván legfőbb ballasztjától, esetleg újra szimpatikussá válhat kiábrándult szavazók számára. Már ha képesek a történteket egyfajta megtisztulási folyamatként a nyilvánosság elé tárni, és neadjisten további személyi változásokkal bizonyítani a megújulás programját. Kérdés persze, hogy a közönség mennyire vevő egy ilyen történetre, a választásokig hátralévő rövid időben. Az ellenzéki pártpreferenciák körüli turbulenciák azt mutatják, hogy nem maradhat tétlen az SDKÚ, hiszen ha Dzurinda visszavonulása nem lesz teljes és hiteles, végső esetben padlóra is kerülhet, elveszítvén az első számú ellenzéki párt státusát.
Valószínűtlen, hogy a Dzurinda bukása révén esetlegesen megújuló SDKÚ veszélyeztetné Fico választási győzelmét, ám a múlt sokak által kárhoztatott figurájának távozásával az ellenzék jó esetben azt szerezheti vissza, ami a legnagyobb hiánycikke volt mindezidáig: a hitelességet, és ezáltal a reményt a változásra. Mindenesetre jelzésértékű, hogy a megtisztulási folyamatot Robert Ficonak kellett ösztönöznie...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
