Szegény Dzsudzsák Balázs, ha tudta volna, hogy mivel szembesül, miután - elsősorban saját tehetségének és szorgalmának köszönhetően - kapós labdarúgóvá fejlődik, talán még idejekorán állampolgárságot vált, és valamelyik szerencsésebb futballnemzet tagjaként ontaná a gólokat. Sajnos azonban nem tudta, hogy nem csak 10 millió fociedző, hanem 10 millió irigy is él ebben az országban, így azután ledöbbent az átigazolása kapcsán fellángolt gyűlölködés láttán. 

Bizonyos szintig érthető a szurkolók elkeseredése. Az ország futballjának legnagyobb reménysége elhúz az orosz bánatba, a remélt juventusok és realmadridok, vagy legalább lille-ek helyett keleti oligarchák őrült víziói szereplőjeként kergetve a labdát, ahonnét - legalábbis az általános vélekedés szerint - nem biztos, hogy lesz számára kitörési lehetőség. Érthető, ha aggódik érte az ember.

Csakhogy. Ami fellángolt körülötte, az nem pusztán aggódás volt, hanem szimpla utálkozás. Ami egy kedves magyar népszokás, és mint az lenni szokott, nem a gyűlölet tárgyát, hanem elsősorban az utálkozókat minősíti, bár ők nem tudnak erről. Mit is utál most Dzsudzsákban a nép? Tényszerűen azt, hogy gecisok pénzért eladta - uramisten, talán az ország teljes férfipopulációja által "sunázni" óhajtott barátnője hatására - hosszú évek szorgos munkájával és tehetségével felépített focitudását. Csak éppen nem oda megy, ahova azt a "hozzáértő" közönség szeretné, micsoda bűn. Mintha bárkinek köze, joga lehetne beleszólni abba, hogyan alakítja életét.

Azt az életét, amelynek legnehezebb pontja éppen az volt, hogy kitörjön a lehúzó magyar valóságból.  Véleménye, persze, lehet róla bárkinek, de hát végbélnyílással is rendelkezik mindenki. Aki viszont utálja most emiatt Dzsudzsákot, az nem őt, hanem talán inkább saját sikertelenségét, középszerűségét utálja, vagy netán az országét is egyben, derítsék ki ezt a szociológusok/pszichológusok. Tény, hogy Dzsudzsák megtestesített valamit, reménységet, amit most sokan veszni látszanak, és akár még igazuk is lehet. Ez azonban nem jogosít fel senkit a gyűlölködésre. 

Dzsudzsák egyszerűen nem ezt érdemli. Nincs ok temetni őt, a szakértők szerint ugrott egy szintet, világsztárral játszhat egy csapatban, és kulcsemberként számítanak rá. Még hogy szem elől veszíti a világfutball? Debrecen ugyan mennyire van a világfutball szeme előtt? Leginkább semennyire, mégis sikerült onnét kitűnnie. Ha Dzsudzsák valóban olyan tehetséges, most lesz igazán lehetősége megmutatni, mit tud. Ha mégsem annyira tehetséges, akkor bármely más nyugati klubban is eltűnne a süllyesztőben, mint ahogy sokan már most is temetik őt. Viszont akkor legalább keres egy kis pénzt, aminél nevetségesebb vádpontot nehéz megfogalmazni ellene a 10 millió adócsaló országában.

Szóval azt mondom, hajrá Balázs, jól tetted amit tettél, meríts erőt ebből a cirkuszból, és mutasd meg nekik, de leginkább ne törődj az egésszel, nem téged utálnak, csak saját magukat. A tehetséged és az életed a tiéd.

Elkerekedett bizony a szemem mikor meghallottam, hogy mozgósították a magyar diplomáciát annak érdekében, hogy bizonyos Wolf Katalin popénekes sikeresen szerepeljen az Eurovízió haknidalfesztiválon, ahol európai országok "szakmai" zsűrijei és a "lakosság" szavaznak egymás előadóira, mivel a sajátjukra értelemszerűen nem engedi a szabályzat. Elgondolkodtam, vajon mivel győzködték Martonyiék a szlovákokat, románokat, szerbeket, netán franciákat? Mint ahogy azon is meglepődtem, hogy sokan számonkérték a hiányzó felvidéki szavazatokat, holott úgymond "masszív" kampány folyt értü(n)k. Elterjedt vélekedés szerint a gonosz szlovák mobilszolgáltatók direkt lenyelték az sms-eket.

Nos, amennyiben a diplomácián múlt a dal sikere, a jelek szerint nem sok meggyőző érvvel rukkolhattak elő a magyar diplomaták, mivel a - valamilyen oknál fogva esélyesnek tartott - magyar előadó csúnyán a vert mezőnyben végzett. Ellentétben például a méltán erős diplomáciájáról és nemzetközi tekintélyéről, valamint tekintélyes popkultúrájáról ismert, európai értelemben vett Azerbajdzsánnal, amelynek párosa lazán megnyerte a versenyt. Mivel tényleg nagyon nehéz elképzelni, hogy mindez az azeri diplomácia sikerének tudható be, ennél a pontnál felmerül az egyszeri szemlélődőben az eretnek gondolat, miszerint lehet, hogy diplomácia helyett a színvonalas előadóra kellett volna összpontosítani. Rögtön hozzátenném, hogy nyilván mindenkinek mást jelent a színvonal, és sokaknak tetszik a dal, de erősen meglepődtem azon, hogy esélyesek közt emlegetik. Személy szerint a magyar előadó dalát afféle időutazásként éltem meg a 90-es évek környékére, amikor még eseményszámba ment, ha egy magyar énekes angol nyelven énekelt dallamos, ám ismerősen csengő, bugyuta tucatpopszámokat. Ugye, a jó középszer, azt vitték ki Gesztiék Düsseldorfba. Végülis ebből a szempontból megértem, ha valakik úgy gondolták, hogy szükség lehet diplomáciai hátszélre, de az a hihetetlen gyanúm támadt, hogy ott "fönt"tényleg azt hitték, ezen múlik. Odamegyünk, figyumár, mi vagyunk a magyarok, tudjátok, szentistván, ómagyarmáriasiralom meg aranybulla, ja meg a soroseuelnökség, szavazzatok már ide lécci. Szerencsére ennyire nem mindenható a politika, attól hogy valami magyar, még lehet szar, és különbenis sokak szerint rossz most az országimázs, amit némi diplomáciai kavarással nem lehet lemosni, az biztos, ahhoz az országot kell megjavítani. A dalfesztivál eredményét tekintve talán mindenki jobban járt volna, ha kizavarnak valami jó kis magyar metálbandát, mint ahogy a finnek szokták, amivel olykor meg is nyerik a fesztivált. Eredetibb lett volna és olcsóbb, mivel a vélt esélytelenség tudatában feltehetőleg a diplomáciai költségeket is megspórolják ez esetben. De hátha tévedek, és jövőre Geszti ír egy metálverziót What about your fucking dreams címmel..

Személy szerint abban sem hiszek, hogy a szlovák mobilszolgáltatók szándékosan elnyelték volna a Wolf Katira érkező sms-eket. Van 3 szolgáltató, mindegyik külföldi kézen, német, francia, spanyol. Megnézném azt a cégvezetőt, aki sokezer emeltdíjas sms eltűnését azzal magyarázza a tulajdonsonak, hogy hát you know, nem hagyhattuk jól szerepelni a magyar versenyzőt a dalfesztiválon... Szóval talán csak annyi történt, hogy egyszerűen nem tetszett a felvidéki magyaroknak a dal, amit én megértek, és urambocsá' nem szavaztak rá csak azért, mert magyar. Amit én megértek. Ha ezt valaki számonkéri rajtunk, lelke rajta, de üzenném neki, hogy nem vagyunk senkinek a túszai. Nagyon szívesen szavaznék én is a magyar előadóra - ha jó lenne. Ilyen egyszerű. Ez azért nem foci, ahol mindenképpen a magyaroknak drukkol az ember, nekem úgy tűnik, a popszakmában nem a nemzetiség alapján dől el, ki a jó és ki nem az, hanem mindenféle egyéb fránya szempontok alapján. 

Felmerül még a kérdés, hogy vajon mivel győzködik ilyenkor a szakmai zsűrit a diplomaták, ha beindul a popdiplomácia? (Hozzá kell tenni, hogy ezt a hírek szerint nem csak Magyarország űzi). Teszem azt Heizer Antal pozsonyi magyar nagykövet, már ha ez az ő feladata, vajon mit mondhat a szlovák zsűritagoknak? Dob nekik egy linket a videóról, amit ő is 5 perccel azelőtt kapott, majd a legendásan jó szlovák-magyar viszonyra hivatkozva megkéri őket, szavazzanak ide? Esetleg beígéri a kettős állampolgárság felülvizsgálatát? Románoknak a schengeni csatlakozást, szerbeknek EU-t, az osztrákokat megvédik a magyar munkavállalóktól, a franciáktól pedig mégiscsak megveszi Budapest az Alstom-kocsikat, ha Wolf Katira szavaznak? Nyilván meredek elképzelések, de valamit csak ígérni kell cserébe, és mindenkinek nem lehet odaígérni a magyar viszontszavazatot, mert abból nincs annyi. Kíváncsi lennék, hogy a diplomáciai érzék jegyében vajon miért Izland, Svédország, Görögország kapott magas pontszámot Magyarországtól?? Miközben a nekünk maximális pontot adó baráti finneket nulláztuk? A nagy baráti lengyelek pedig magasról szartak a fejünkre, mi is az övékre, mint ahogy általában Európa jelentős része is a miénkre. Hát ennyit a jó hírünkről, és a jó popdalainkról.

It (ne) írd alá, Pali.

A kép az április 15-i, Alkotmány utcai tüntetésen készült.

My, národ slovenský, azaz, mi, a szlovák nemzet, így kezdődik a szlovák alkotmány preambuluma. Mi, a magyar nemzet tagjai, így kezdődik a kormányzó Fidesz által elkészített magyar alkotmánytervezet preambuluma, amelyet nemzeti hitvallás elnevezéssel illetnek az illető illetékesek. A kezdőmondat miatt sokat bírált szlovák alkotmány preambulum pár sorral lejjebb megemlíti az országban élő egyéb nemzetiségeket és etnikumokat. A Fidesz tervezete nem tesz ilyet, aszerint Magyarországon csak magyarok (és vallásos emberek) élnek. Holott, ha egyvalamiben biztosak lehetünk az az, hogy Magyarországon nem csak magyarok élnek (és nem mindenki vallásos).

A szlovák alkotmány preambuluma pedig régóta fájó pont a szlovákiai magyarságnak, hiszen egyértelműen kifejezi azt az élet sok területén megnyilvánuló hozzáállást, amely szerint a magyar és egyéb nemzetek, nyelvek, legfeljebb másodrendű, megtűrt szerepet tölthetnek be. A preambulum megváltoztatása időről időre felmerül, néha még Bugár Béla is szeretné elérni, hogy így kezdődjön az alaptörvény: mi, Szlovákia polgárai. Persze erre sosincs meg a politikai akarat a szlovák politikai elit részéről.

Mint ahogy úgy fest, hogy Magyarországon sincs meg erre a politikai akarat. Annak ellenére sem, hogy a Fidesz többnyire elvárja a környező országoktól, hogy megemlítse a kisebbségeket, de magával szemben ezt már nem követeli meg. A jelenlegi kormány a jelek szerint tudomást sem akar venni arról a preambulumban, hogy az országban esetleg létezhetnek nem magyar, nem vallásos, sőt nemzetileg nem oly mértékben elkötelezett emberek. A fideszes preambulum-tervezet a 21-ik sorban tesz említést arról, hogy ebben az országban nem csak magyarok, hanem úgynevezett polgárok is élnek. Pedig szerintem fordított a helyzet: állampolgárok élnek itt, akik lehetnek magyarok, cigányok, szlovákok, zsidók, svábok, vallásosak, nem vallásosak, konzervatívok, liberálisok, kommunisták, ateisták, homokosok, hülyék, okosak, nők, és férfiak. Stb. Csak éppen a magyarok vannak a legtöbben, de ez szerintem nem jogosítja fel őket arra, hogy mindenki mást kirekesszenek. A fideszes tervezet szerint viszont az alaptörvény csupán a magyarok közötti szerződés, amely a nemzet akaratát fejezi ki. A polgárok az iromány szerint nem állam-, hanem nemzetpolgárok. A jóval rövidebb szlovák preambulum azzal foglalja össze mondanivalóját, hogy „tehát mi, Szlovákia polgárai”. A fideszes tervezet viszont azzal zárja mondanivalóját, hogy a polgárok a nemzet együttműködésére alapozzák az ország rendjét. Röviden összefoglalva, a szlovák alkotmány előszava mérföldekkel felvilágosultabb és sokkal kevésbé kirekesztő. Pontosabban, a Fidesz-féle kirekesztő. Kirekeszti a nem magyarokat, nem vallásosakat, nem mélynemzetieket.

Miközben e sorokat írom, hallgatom az élő parlamenti közvetítést, ahol az alkotmánytervezetet „vitatja” éppen a Fidesz és a Jobbik, plusz Szili Katalin. Nem telik el perc anélkül, hogy a nemzet, magyar, aranybulla, szentkoronatan, kereszténység és hasonló szavak valamelyike el ne hangozzék. Azon gondolkodom, vajon miért ilyen fontos téma a nemzet, a magyarság kérdése, mi az ami arra kényszeríti a kormányt, hogy mindent ezen a prizmán keresztül közelítsen? Komolyan, már csömöröm van a nemzet és magyar szavaktól, annyit emlegetik. Itt, Magyarországon, vajon mi veszélyezteti a nemzetet, a saját kormányai bénaságán kívül? Mert azt még értem, ha valaki Felvidéken, Erdélyben - ahol az ember nap mint nap szembesül a többségi nemzettel, annak asszimilációs törekvéseivel - ezzel a témával kel és fekszik, bár ez sem jellemző és egészséges. De Magyarországon ugyan ki és mi veszélyezteti bárkinek a magyarságát? 

Amennyiben hasonló színvonalú preambulum-tervezet és ilyen parlamenti vita folyna a szlovák oldalon, feltehetőleg a Fidesz lenne az első, aki Brüsszelben tiltakozna annak kirekesztő volta miatt. Feltehetőleg már én is csomagolnék - miután hánytam egyet - és megfelelő célországot keresnék, ahol normális keretek között élhetném le életemet, ahol nem akarnak kirekeszteni, nem baszogatnak a nemzetiségem miatt. És nem akarnak rámerőltetni sem vallást, sem ilyen-olyan nemzettudatot. Tehát belenézve az m2 parlamenti közvetítésébe, Magyarországot zárnám ki elsőként a lehetőségek közül, mert bár magyar vagyok, az efféle magyar nacionalizmus számomra épp annyira avítt és büdös, mint bármely más nacionalizmus. Aranybulla ide vagy oda.

Emberek, segítsünk szegény Semjén Zsoltnak! Az alábbi videóban ugyanis a magyar miniszterelnök-helyettes rengeteg súlyos, megoldásra váró problémát vet fel. Ráadásul azt állítja, hogy 2010 óta igyekszik elérni bennünket, tehát az is elképzelhető, hogy már jó egy éve próbálkozott feltölteni a videót a youtube-ra, és létrehozni egy nyomorult facebook oldalt. (Karika: videó erős idegzetűeknek, remélhetőleg a médiahatóság figyelmét is felkeltette). 

Tehát be kell tölteni szerinte a "magyar tereket", ezenfelül pedig egyesülhetünk közjogi értelemben - is. Azt, hogy ezen kívül még hogyan, azt nem részletezi Semjén, (gondolom jó keresztényi módon, heteroszexuálisan). Mindenesetre küldjetek neki képet és videót, mert csak így lehetünk sikeresek, és csak így maradhatunk meg magyarnak. Ilyen nemzeti vizespólós képek is jöhetnek (merthogy ezt itt a Semjén által propagált NemzetHáló facebook oldalról szedtem le).

Itt magyar legények magyar vizet öntenek magyar lányra, de magyar! Akarom mondani: de jó. 

Aki pedig azt hitte, hogy magyarnak lenni csak afféle adminisztratív állapot, az jobb ha tudja, hogy kurva nagyot téved, mert magyarnak lenni MAGA AZ ÉLET. Semjén szerint. Ezért kell ezzel az élettel nekünk megtölteni azokat a bizonyos "magyar tereket", főleg mert mi ismerjük a webkettőt. Úgyhogy ipadra fel, és ki a térre emberek! Ott kell webkettőzni, mintha azt üzenné a miniszterelnök-helyettes. A magyar kormány azért hozta létre ezt a facebook oldalt, hogy tudjuk tartani egymással a kapcsolatot. Mi is lenne velünk enélkül, hát belepusztulnánk az onlájn magyartalan remeteségbe azt hiszem, de most itt a NemzetHáló, (így egyben írva, ez egy új szó), "a világ magyar fiatalságának új találkozóhelye," amely oldalnak január 26-i létrehozása óta 1081 tagja van, hát mondjuk nem egy alma, az hétszentség. Úgy fest tényleg muszáj lesz segíteni Semjénnek, mert bár arra kéri a magyar ifjúságot, hogy szóljanak neki eseményekről, az "events" rovat tanúsága szerint nem történt semmi január vége óta a világ magyar ifjúságával. Bár az üzenőfalon szerepel néhány esemény, úgymint Terror Háza kiállítás, meg interjú a legidősebb magyarral, plusz gyakran hirdeti magát az 56-osok terén álló emlékművet lebontani vágyó facebook-csoport..

 Semjén azt is mondja, hogy ezen az oldalon keresztül a kormány is tájékoztatni fog "hírekről, az országot és nemzetet érintő dolgokról", ezek szerint olyan túl sok minden nem érinti. Ráadásul elég gyanús egy bizonyos Nemzeti regiszter emlegetése Semjén részéről, ami úgy látszik, hogy egy létező valami, de úgy néz ki, hogy ez egy kutatókat tömörítő rendszer. Semjén erről a videó tanúsága szerint mintha semmit sem tudna, hiszen azt mondja, ötleteket vár arra vonatkozólag, "mit szeretnétek látni a magyar regiszterben". A kutatók ennek talán annyira nem örülnek.

Hajrá, emberek, találjuk ki Semjénnek, hogy milyen legyen a magyarság 10, 20 év múlva, mert ezt kérdezi. Hát milyen is legyen, hm, na, megvan: legyen magyar! Mondjuk beszéljünk magyarul. Jobb ötlet, valaki? És esetleg van valakinek nagyobb terve küldetésre mint Semjénnek: magyarnak maradni? Vagy ez tényleg olyan rohadt nehéz, csak biztosan megint nekem nem tűnt fel eddig, hogy az? Megvan: találjuk fel a magyarviaszt! Semjén már jó úton halad.

Helyenként mintha kezdene kissé tolakodóvá válni az aktuális magyar kormány határontúli magyarok felé tanúsított – valljuk be, kissé egyoldalú – szeretete. Valójában mintha "Hogyan utáltassuk meg minél jobban a határon túliakat az anyaországiakkal" címmel versenyt hirdettek volna, lásd választójog, most pedig a kormány tervei szerint kötelezően mutogatni fognak minket az anyaországiaknak, illetve kötelezően ismerkedniük kell velünk. Jó ötlet ez vagy sem? 

Mert az a terv, hogy afféle tanulmányi kirándulások keretében el kell majd zarándokolnia az ifjúságnak a határontúlra, legalább egyszer mindenkinek felnőtté válása előtt. Megnézni, mi fán terem a határon túli magyar. Tiszta Mekka, már csak Kábakő kellene hozzá, abból is rögtön vagy 4-5 darab. Elképzelem, amint üldögélek majd öreg fejjel a verandán, valahol a csallóközi prérin, a nagy büdös semmi közepén, életem szorgos munkájával összeeszkábált házikóm előtt. Egyszercsak megjelenik egy csapatnyi budapesti gimnazista, mert más látnivaló nincs nagyon a környéken, (legfeljebb a bősi vízerőmű, de hát azt mégiscsak azok fránya szlovákok építették ide a nyakunkba). Jól megbámulnak: né’má’, egy határontúli magyar! Meghúzogatják a szakállamat, a bátrabbak lefényképezkednek velem, esetleg kérnek autogramot, vagy egy csipetnyit a Morzsi farkából. Dokumentálnak, hogy az ofőnek majd bizonyíthassák, hogy igenis találkoztak határon túli magyarral. Még talán dolgozatot is írnak rólam, és felteszik az örökösen elhangzó kérdést: honnét tudok ilyen jól magyarul! Suttyomban hahotáznak egyet a tájszólásomon, a pimaszabbja megkérdi, hogy bácsi, de miért nem tetszett Magyarországra költözni, hisz az állampolgárságot is úgy osztogatták 2011-ben.

Majd továbbállnak, (talán benéznek az állatkertbe, lefényképezkednek a majommal is), ellátogatnak skanzenekbe, amiket már most is építgetünk itt magunknak, kopjafabirodalom. Egész skanzeniparág épülhet majd ki, hiszen milliárdokat szánnak erre a programra (miközben Ópusztaszer például döglődik). Kötelező látványosság leszünk: gyerekek, most egy hétig határontúli magyarokat nézegetünk sítúra helyett / némá’, megint jöttek állami pénzen csudáskodni a magyarok / azért kisfiam, mert az olcsóbb, támogatja az állam / de anya én inkább síelnék a Tátrában / de kisfiam ott magyarfaló szlovákok vannak úgyis, jobb ha nem mész oda / de itt nincs semmi csak magyarok, azt otthon is láthatok, ráadásul ezek furán beszélnek, talán nem is magyarok / jólvan gyerekek megoldjuk, egy nap magyarnézés, aztán 4 nap Tátra, de pszt! egy szót se senkinek, rendben? Hurrá!

Mit utál legjobban a diák? Azt, ami kötelező, legyen az olvasmány, vagy bármi más, én a sítúrával is így voltam. Érteni vélem a jó szándékot, az indítvány indoklása egy létező dologra világít rá, mert nehéz túltenni magát az embernek az első sokkon, amikor az ún. anyaországban kerekperec nekiszegezik a kérdést vélt nemzettársai: oké, hogy határontúli magyar vagy, de honnét tudsz ilyen jól magyarul? Hát a szüleimtől, bazmeg, úgy mint te. Na jó, és ők honnét tudnak? És így a végtelenségig, és egyszer csak azon kapja magát az ember, hogy már Szvatopluknál tart a magyarázatban (a gyakorlat megvan, mert ugyanezt kell magyarázni a szlovákoknak is), de akár ez is hiába, mert nem érti. Talán először azt kéne kideríteni, hogy miért lehet ez így? Hiszen nyilván tanítják Trianont a töriórákon, és elmondják azt is, hogy bizony párszézezer magyar "odaát" maradt. Ennek ellenére a magyaroknak szlovákok vagyunk, és kész. 

Talán azért van ez így, mert Magyarországon nincs olyan kisebbség, amely láthatóan elsődleges identitásaként őrizte volna meg kisebbségi nemzetiségét. Nincs olyan, hogy egy békéscsabai szlovák ne tudjon tökéletesen magyarul. Magyarországot gyakorlatilag nemzetállamként kezeli mindenki, leszámítva a cigányság problémáját, de az kissé más tészta. A polkorrektség okán ők is magyarok, bezzeg ha minket felvidékieket leszlovákoz valaki, rögtön kikérjük magunknak. Magyarországon nincs ilyesfajta, politikailag is élesen elkülönülő kisebbség, egyszerűen a többség számára nagyjából felfoghatatlan, miként is létezhet egy felvidékihez vagy erdélyihez hasonló kisebbség bárhol a világon. Persze, tudja mindenki a hírekből, hogy van ilyen, nade mégis az első kérdés a honnantudszteilyenjólmagyarul. Tudom, hogy a szóban forgó javaslat pont ezen szeretne segíteni, csak nagyon nem vagyok biztos benne, hogy valóban eléri célját, mert lehet, hogy a határontúli magyarok létezésének megértetését inkább ott kéne kezdeni: elmondani, hogy bizony Magyarország sem csak a magyarok országa. Maximum a magyar állampolgároké.

Erősen kérdéses szerintem, hogy ilyen, régmúltat idéző, nemzetközi úttörőtáborszerű módszerekkel kell-e, lehet-e erősíteni a kötelékeket (tessék az ilyesmit inkább például a Belgára bízni Semjén helyett). Persze, jöjjenek, túrázzanak, akár még támogassa is az állam, csak ne kötelező jelleggel történjen a dolog. Azért jöjjenek, mert például jó itt, és ne azért, mert kötelezően magyarok vagyunk. Mert ez így kissé megalázónak, és jó eséllyel kontraproduktívnak tűnik határontúli szemszögből nézve. 

"Óriási siker, hogy a nyugdíjvédelmi program keretében a magán-nyugdíjpénztári tagok 96,8 százaléka választotta az állami nyugdíjrendszert" - mondta Selmeczi Gabriella annak kapcsán, hogy a mintegy hárommillió magán-nyugdíjpénztári tagból alig százezren döntöttek amellett, hogy tagok maradnak. Álljunk meg egy szóra, mégpedig a "választotta" szóra.

Választani, az azt jelenti, hogy előttem van legalább két lehetőség: mondjuk egy piros kapszula vagy kék, hogy a klasszikus példánál maradjunk. Mindenesetre egyenlő távolságban van előttem mindkettő, kinyújtom a kezemet, és elveszem, amelyiket akarom. Ez a választás.

Azt viszont nem nevezném választásnak, ha Morpheus az egyik kapszulát beletömi a pofámba, leragasztja a számat, hátrakötözi a kezemet, rámfog egy puskát, és közli, hogy ha mégis a pirosat választom, akkor bizony a mátrixban elesek mindenféle szociális juttatástól, nemzetárulónak bélyegeznek, és Smith ügynök is engem fog vegzálni szabadidejében.

Aki itt választott, az a 102 ezer ember, aki elkutyagolt kitölteni a nyilatkozatot. Minden tiszteletem, mondhatni big respect nekik, holott kábé annyit tudhatnak döntésük következményeiről, mint anno Neo a Mátrixban. Csakhogy az a vicces, vagyis inkább szomorú, hogy ugyanennyit tudnak a következményekről azok is, akik úgy "döntöttek" hogy "visszalépnek", sőt azoknak sincs fogalmuk róla, hogy mi a fészkes lópikula lesz a nyugdíjakkal néhány év múlva, akik ezt az egészet kitalálták: a kormánypárti politikusok.

Aki nem választott: az a 2,9 millió „távozó”. Ők legfeljebb lábbal szavaztak, de gúzsba kötött lábbal nehéz szavazni, főleg ha minél messzebbre viszik az urnát, és akadálypályát is éptenek köré. Valószínűleg nem volt mindegy nekik sem: csakhogy pofátlan módon megzsarolta őket az állam. Elég nyilvánvaló, hogy teljesen más lett volna a maradók és "távozók" aránya, ha legalább megközelítőleg azonos feltételeket szabtak volna az állami és a magánpénztári tagoknak, vagy ha legalább a "távozóknak" is ki kellett volna tölteniük egy nyilatkozatot. Ami ugye teljesen szokványos eljárás, úgy belépni valahova, hogy nem teszek semmit, és úgy maradni valahol, hogy el kell menni nyilatkozni erről. Javaslom például, hogy ezentúl a munkahelyen ne felmondani kelljen, hanem egyszerűen nem bemenni, és másnap már kapom is a segélyt, vagy jobb ötletem is támadt: aki a hó végéig nem tesz ellentétes nyilatkozatot, váljék - egészségére - automatikusan a Fidesz tagjává!

Ha ez a történet a Fidesznek óriási siker, akkor előre félek: vajon mi számít majd kudarcnak? Óriási siker, korbáccsal beterelni az állami akolba az embereket, akkor ez nem is egy ország, hanem legelő, nem emberek élnek itt hanem birkák, és nem kormány irányítja, hanem legfeljebb birkapásztorok csapata, neadjisten betyárok.

Különösen annak fényében mondom ezt, hogy mint azt már említettem korábban – és hogy a blog irányultságától se térjek el – hogy Szlovákiában a nem éppen finom stílusáról ismert Robert Fico balos-fasisztoid kormánya ennél jóval kevesebbet mert meglépni, csupnán néhányszor megnyitották az állami rendszerbe való visszalépés lehetőségét (hosszú hónapokra!), és folytattak némi kampányt emellett. Alig néhány tízezren éltek a lehetőséggel.

Senkinek nincs joga megkérdőjelezni Magyarország demokratikus elkötelezettségét, mondta Németh Zsolt, aki a külügyi államtitkár. Márpedig ha valakinek, akkor neki nincs joga megkérdőjelezni mások jogát erre vonatkozólag. Ugyanis ha egy demokráciában nincs jogom félteni a demokráciát, megkérdőjelezni a mindenkori hatalom demokratikus elkötelezettségét, akkor az nem demokrácia, hanem valami más. 

Sőt. Egy demokráciában valójában kutya kötelességem kételkedni, mérlegelni, gondolkodni, választani, mert mindenféle hatalom helyből gyanús, ha mégoly demokratikusan választott is. Persze bólogatójánosként mindent elfogadni is van jogom, hogyne lenne, de ahhoz nincs jogom, hogy mások kételkedési jogát kétségbe vonjam. Még akkor sem, ha történetesen Németh Zsoltnak hívnak és én vagyok a külügyi államtitkár, és a legnemzetibb, soroseuelnök kormány tagja is vagyok. Akkor pedig pláne nem, ha az általam is képviselt kormány sorozatosan olyan lépéseket tesz, amelyek minden (józanul) gondolkodó emberben kételyeket ébresztenek. Márpedig ténykedései által a világban(!) keltett visszhang alapján ez a kormány rengeteg kételyt ébresztett a saját vélt demokratikus elkötelezettsége kapcsán. 

Például azzal, hogy barmok módjára terelik vissza emberek millióit az állami nyugdíjrendszerbe: ha nem teszel nyilatkozatot - automatikusan visszakerülsz. Nagyon demokratikus, mondhatom. Vagy létrehoznak egy médiahatóságot kizárólag kormánypárti delegáltakból, amely teljesen önhatalmúlag bírságolhat. Ez aztán tényleg nagyon európai, igazán megmutathatná már a Fidesz, hogy ugyan melyik európai ország médiaszabályozásából koppintották, mint ahogy azt előszeretettel szajkózzák már hetek óta. Pár hónapon belül pedig minden bizonnyal Isten köszön vissza majd az alkotmányból, akinek állítólagosan az akaratából kormányoz a kormány. Hát nem tudom melyik választókerületben szavazhatott Isten, és mennyi volt belőle. Ezek mind egy nagyon demokratikus ország jellemzői, ugye. 

Pár hónappal ezelőtt még úgy hívták Szlovákia kormányfőjét, hogy Robert Fico (és egykét éven belül ismét így hívják majd). Voltak idők, amikor ő volt Európa ügyeletes rosszfiúja, "csupán" azért, mert volt mersze bevenni a fasisztoid Szlovák Nemzeti Pártot a kormányba. Voltak egyéb húzásai is, hogy csak kettőt említsek, hátha ismerős lesz valahonnét: például próbálta visszaterelni a magánnyugdíjpénztárak tagjait az állami rendszerbe - de ahhoz nem volt mersze, hogy rákényszerítse erre az embereket, csupán megnyitotta a visszatérés lehetőségét, és persze ő is lökte hozzá a demagóg érveket. Volt mersze neki is elfogadtatni egy média-szájkosártörvényt, de ahhoz nem, hogy egyenest a kormány megbízottja mondja meg, hogy mit szabad, és mit nem. A lapokat "csupán" válaszadásra kötelezte, de ha ezt esetleg nem tették meg, a bírság és egyebek eldöntését rábízta a bíróságokra, és nem egy Szalai Annamáriára. Van még pár hasonlóság, az államfő Szlovákiában is egy Ficónak bólogató lakáj, a főügyész is Fico-pozitív, sőt a legfelsőbb bíróság és az alkotmánybíróság is. A nacionalista elkötelezettséget el ne felejtsem, a szimbolikus nemzetieskedő törvények, állami szimbólumok kifüggesztése (lásd: nemzeti együttműködési nyilatkozat). A Fico- és az Orbán-kormány között egyelőre nagyjából annyi a különbség tevékenységét tekintve, hogy - lévén baloldali párt - a vallási fundamentalista motívum hiányzott Ficonál (helyette volt Slota pártja), és a nemzetieskedés a szlovákság nevében történt, ami ugye igaz magyar szemmel nézve fuj. Illetve Ficonak nem volt kétharmada, így nem tudta olyan gátlástalanul érvényesíteni akaratát, mint Orbán.

Ugyanerről a Ficoról mondta Németh Zsolt - és nem teljesen alaptalanul - hogy letért a jogállamiság útjáról, az alapvető emberi és kisebbségi jogok tiszteletben tartásáról, pedig amint látható, bizonyos tekintetben az Orbán kormány sokkal messzebbre ment, mint Fico. Tehát úgyfest, hogy Némethnek - legalábbis szerinte - joga van megkérdőjelezni egy másik európai állam demokratikusságát, ő viszont ezt a jogot elvitatja másoktól Magyarországgal kapcsolatban. Úgy látszik, a hatalomtól éppen megrészegülő pártok és politikusok (lásd: Fidesz) szeretik azt hinni, hogy a demokrácia csupán attól demokrácia, hogy 4 évente választások vannak, egyébként pedig a válaszuk mindenre az, hogy kétharmad, nemzetiérdek, mertaszocialistákmiatt, bizonyosértelmiségikörök, és különben is amit szabad Jupiternek..

Vélhetően kiveszik az alkotmányból azt a passzust, amely a választójogot állandó magyarországi lakhelyhez köti, mondta Fideszes Alkotmányelőkészítő Gergely. A szóban forgó módosítás célja az, hogy a magyar nosztalgia-állampolgársághoz folyamodó határontúli magyarok részt vehessenek a magyar parlamenti választásokon.

A javaslat képtelensége annyira nyilvánvaló, hogy magyarázni is fáj. A magát állampártnak, sőt nemzetpártnak képzelő Fideszben furcsa elképzelések élhetnek a határontúliakról. A fentiek szerint például az az egyik, hogy szeretnénk részt venni a magyar parlamenti választásokon. Lelki szemeim előtt máris felsejlett a kép, amint tömegek kígyóznak hosszú sorokban Dunaszerdahelyen és Komáromban, vagy Tornalján, hogy az életükre oly nagy befolyással bíró magyar parlament összetételébe beleszóljanak. Mit nekünk holmi szlovákiai törvényhozás, az oda szóló választásokon a jogosultak 2/3-a sem szokott részt venni. Na de majd a fideszes, pardon magyar választásokon, meglesz a jó öreg 99,3%, tutira.

Akik nyilván mindannyian a Fideszre szavaznak majd, mert ugyan ki másra is szavazhatnának? Mind az 5 millióan, mert az erdélyi, vajdasági, és felvidéki drámai magyarfogyatkozásról szóló adatok nyilván hamisak. És különbenis, a határontúli magyar az mind egy tőről metszett echte fideszes, homogén banda, egy darab balos vagy libsi sincs köztünk. Nekem igazán elhihetik. Szóval, mi biztosítjuk majd az örök Fidesz kormányt, miután az anyaországiak kiábrándulnak, remélem, senki nem fog bennünket emiatt utálni  ideát, ugye? Ha az MSZP hamarabb rámozdult volna erre a témára, lehet hogy a határontúliak megnyerik neki a választásokat, és még mindig Gyurcsány kormányozhatna, de szép is lenne.

Kedves Fidesz, most már én is elhiszem inkább, ne tessék felülni holmi negatív jövőképű forgatókönyveknek, amelyek szerint például nálunk, a Felvidéken csak egykét-tízezer ember megy el majd szavazni. Azt sem hiszem, hogy nyilván ennyire redukálódik majd az igaz magyarok száma, és a szlovákok sem fognak ezen gúnyolódni. Ne tessék figyelembe venni a pár hónappal ezelőtti szovákiai választások eredményét, amelyen a szlovmagy vegyespártot röpítették a felvidékiek a kormányba, és le se hányták, hogy mit ajánl Orbán Viktor. Ez nyilván csak pillanatnyi megingás volt, és a magyar választásokon való részvétel lehetősége minden megtévelyedettet visszajózanít majd a nagymagyar valóságba.

Komolyra fordítva. Én, mint felvidéki magyar, az állampolgárságot még csak-csak kiváltanám, nosztalgiából, meg csakazértis, mert kíváncsi vagyok, hogyan veszik el majd tőlem a szlovákot. Még úgysem pereskedtem Strasbourgban. A választójogból viszont nem kérek. Pofám sem lenne úgy szavazni, hogy nem élek itt, én is megharagudnék, ha valaki Ausztráliából pofázna bele abba, hogy mi van Felvidéken. Semmi ráció nincs a javaslatban, teljesen hamis téveszmékből indul ki, gyakorlati "haszna" annyi lenne ha neadjisten megvalósulna, hogy ezzel is megosztanák a határontúliakat, szavazókra és nem szavazókra, ergo magyarabbakra és madarabbakra. Kösz, de ebből nem kérünk.

Szóval jó lenne, ha a túráztatott 2/3 mellé végre bekapcsolná a nemzeti együttizélés keretében a maradék egyharmadot is a Fidesz (persze nem úgy mint itt, meg itt), mielőtt efféle dolgokhoz hozzányúl. A kétharmad, akárhogy is számolom, csak 66%, vizsgán egy gyenge hármas alá. Bár nem tudom, a határontúliak melyik harmadot erősítik. Ez az út a pokolba vezet, és nem vagyok benne biztos, hogy jó szándékkal van kikövezve.

Bár Szlovákiában éppen e pillanatokban írják alá a siralmas Fico-kormányt leváltó koalíciós szerződést, mégis egy pillanatra Orbán Viktorral és neny-ével foglalkoznék. Egyrészt, mert sokkal jobban irritál, és főképp, mert egyértelmű párhuzamot lehet vonni egy Szlovákiában már részben elbukott hasonló kezdeményezéssel, amelynek szellemi atyja természetesen Ján Slota és Robert Fico volt, és akikkel Orbán önként közösséget vállalt a kifüggesztősdivel.

Pedig Szlovákia nincs messze, és ha a Fidesz vezetői kicsit is feljebb emelnék tekintetüket a térképen, láthatnák, miként lehet megutáltatni állami és nemzeti szimbólumokat nagy tömegekkel (már ha elfelejtették saját korábbi kormányzásukat). Hát úgy, hogy rákényszerítjük őket a népre. Szlovákiában ez történt néhány hónappal ezelőtt, ráadásul nem is holmi nemzetinek álcázott pártpolitikai nyilatkozatot próbáltak lenyomni a nép torkán, hanem hivatalos állami szimbólumokat: himnusz, zászló, címer, alkotmány preambuluma, ezeket kellett volna kifüggeszteni iskolákban, intézményekben. Az eredmény? Országszerte tiltakozások, diáktüntetés, iskolaigazgatók ellenállása, felháborodás, majd a kormány meghátrálása és a törvény finomítása. Mindez egy olyan országban, ahol eleddig a legbutább nacionalista rétorikával lehetett nagy tömegeket megszólítani. Az eredmény viszont tökéletesen kontraproduktív, épp ott érték el vele a legnagyobb visszatetszést, ahol a leginkább nevelni akartak: az iskolákban. Középiskolások tízezreinek vált meghatározó iskolai élménnyé a kötelező kifüggesztősdi elleni küzdelem, gúny céltáblájává váltak az állami szimbólumok. Megkockáztatom, hogy ez is hozzájárult Fico kormányának bukásához, a többi hasonló, szimbolikusnak szánt "nemzetépítő" törvénnyel, lehetetlen szoboravatásokkal egyetemben.

Vajon mire számított Orbán és a Fidesz a nyilatkozattal kapcsolatban? Talán arra, hogy az állami intézmények vezetői hajbókolva rohannak a nyomdába a saját példányaikért,  a szimpatizánsok pedig elborítják az utcákat a nyomtatvánnyal? Szerencsére nem ez történt, és itt is megindult a tiltakozás, kigyúnyolás, ahogy az egy normális társadalomhoz illik ilyen esetekben. A Fideszben valamiért nagyon biztosak a kétharmadosnak vélt többségükben, mintha meggyőződésükké vált volna, hogy az ország nagy része vevő a nemzetieskedő, szimbolikus politikára. Holott - amint azt már korábban is írtam - a kétharmad abszolút számokban valójában csak egyharmad, és ennek a tömegnek a jelentős része feltehetőleg konkrét intézkedéseket, és nem kifüggesztősdit vár el a kormánytól, nem a nemzeti pátosz miatt szavaztak a Fideszre, hanem mert elegük lett a korrupt előző kormányból. Nem az emberekre rákényszerített üres nyilatkozatokkal lehet elérni a valódi együttműködést.

Amelyből, már ha egyáltalán szükség van ilyen kvázirendszerekre és nyilatkozatokra, én még a "nemzeti" jelzőt is szívesen kihagynám. Szlovákiai magyarként már Orbán győzelmi beszéde alatt is a hideg futkározott a hátamon azt hallván, hogy ez a magyar emberek győzelme, magyar kormány alakul, magyar, magyar, magyar. Mintha Slotát vagy Ficót hallottam volna, ők is hasonlóképpen beszélnek a szlovákok országáról, márpedig ők is nemzeti, és nem állampolgársági szempontból közelítik a kérdést. Orbán jelen esetben tanulhatna Slotáék hibájából, miszerint nemzeti egységet, érzelmeket, büszkeséget és egyebeket törvényekkel, nyilatkozatokkal, szobrokkal kikényszeríteni nem lehet, sőt. Persze lehet, hogy nem is ez a cél, csak dobtak egy gumicsontot, amin jól el lehet rágódni így a válság közepette. Csakhogy ilyeneken múlhat a "kétharmad", amely 4 év alatt úgy elillanhat, mint ahogy Fico biztosnak vélt idei győzelme is elszállt - egy-két hónap alatt.

Bár a politikai történések elsősorban saját környezetükben és kontextusukban értelmezhetők, azért nem árt olykor párhuzamot vonni, és megnézni, hogy másutt mi a helyzet. Helyzetemből adódóan a Schmitt-mizéria kapcsán akaratlanul beugrott viszonyítási alapként, hogy Szlovákia jelenlegi köztársasági elnöke konkrétan egy olyasvalaki, aki autóversenyt és a hokivébét egyaránt előnyben részesít olyan csipcsup dolgokkal szemben, mint az ország méltó képviselete, és mindemellett egy - urambocsá - tahó. Bár Szlovákia problémái alapvetően nem abból adódnak, hogy egy tahó az elnöke, mint ahogy Mo. problémái sem abból adódnak, hogy az új elnök Schmitt lesz, ez mindkét esetben inkább tünet. Azt azért le kell szögezni, hogy Schmitt Pál Ivan Gašparovičhoz képest mindenképpen egy lángelme, bár elismerem, hogy ez nem egy hízelgő összehasonlítás, és az antischmittes énünket semmiképpen sem vigasztalhatja. Mindenesetre a felvidékieknek van tapasztalatuk idült vigyorgáskényszerben bólogató, önálló gondolatoknak tökéletesen híján lévő köztársasági elnökkel, aki ráadásul cseppet sem jóképű. Az elmúlt 20 évet megvizsgálva ebben a versenyben Magyarország jön ki jobban, Szlovákia elnökeinek - helyenként banánköztársaságokra hajazó - történetében emberrablások, robbantások is előfordulnak.

A képen Ivan Gašparovič autóversenyző..

Göncz Árpád, Mádl Ferenc és Sólyom László tekintélynek számított a maga területén, és talán még azon kívül is, valamint egyikük sem volt az előző rendszer kiszolgálója. Legalább ennyit pártállástól függetlenül el lehet mondani róluk. Szlovákia viszont köztársaságielnök-ügyben utoljára akkor állt jól, amikor Magyarországon éppen Szűrös Mátyás kiáltotta ki az ikszedik köztársaságot. A történet egyetlen szépséghibája, hogy ekkor Szlovákia még nem létezett önálló államként. Ám érdemes itt kezdeni a felsorolást,  ugyanis olyan elnöke volt az országnak, akire büszke lehet(ne) a szlovák nép, még akkor is, ha a cseh Göncz Árpád, azaz Václav Havel volt az illető úriember. Aki keményen szembeszállt az előző rezsimmel, kiemelkedő írói pályafutást tudhat maga mögött, ennélfogva megfellebbezhetetlen morális tekintélynek számított és számít a mai napig. Az 1993-ban önállóvá vált Szlovákia azóta javarészt a múlt rendszer állampárti beütésű embereit emelte az elnöki posztra, pontosan három darabot.

Az önálló Szlovákia első elnöke, Michal Kováč képes volt a szocializmusnak csúfolt rendszerben is 3 évtizedet lehúzni a szoci bankszektorban, tehát felmerül a jogos kérdés, mit is csinált ez az ember élete jelentős részében. 68-ban éppen Londonban igazgatta a csehszlovák Ipari (Vállakozói?) bank helyi fiókját, ahonnét némi fáziskéséssel hazahívták a prágai tavaszt követően, és biztos ami biztos alapon kizárták a pártból. Tévedés lenne ebből bármiféle ellenzékiségre következtetni részéről, soha nem vett részt semmiféle mozgalomban. Ezt követően egy bankfiókban, és mindenféle pénzkutató intézetek tudományos munkatársaként tengette életét egészen 89-ig, amikoris huszárvágással előbb pénzügyminiszter, majd a szövetségi parlament elnöke lett, állítólag felkérték őt. Ám nem erről lett nevezetes, hanem arról, hogy a sokak által Szlovákia alapító atyjaként számon tartott Vladimír Mečiar miniszterelnök - akinek ekkor már párttársa volt - őt szemelte ki a hirtelen függetlenné vált ország első választott köztársasági elnökének, ez így is lett. Ám ezután megromlott a viszony köztük, és Mečiarnak egy idő után annyira a bögyébe került, hogy a maga jellemző finom módján - feltehetőleg a szlovák titkosszolgálat (SIS) aktív közreműködésével - egyszerűen leitatta és elraboltatta Kováč fiát, oly rafinált módon, hogy ifjabb Kováč Ausztriában tért magához, iratok nélkül. Ami az akkor még létező határok miatt kissé kínos helyzetbe hozta őt, és ezáltal apját is. Az ügy későbbi koronatanújának - aki évekig bújkált külföldön, álnéven - kapcsolattartóját pedig egyszerűen felrobbantották Pozsony egyik forgalmas utcáján. Ezzel a gyilkossággal egyébként sokáig bizonyos Jozef Roháčot gyanúsítottak, aki most budapesti cellájában várja, hogy kimondják felette az ítéletet többek között az Aranykéz utcai robbantás ügyében... (Mečiar bukását követően a titkosszolgálat akkori főnöke elszökött a felelősségrevonás elől, Afrikában kapták el, hazahozatták, ám a bíróság felmentette ez és még sok más ügyben is.)

Michal Kováč és Vladimír Mečiar

Kováč-val minden jellegtelensége ellenére tulajdonképpen szerencséje volt az országnak, hiszen nem feküdt le Mečiarnak, aki mandátuma lejárta előtt az elnöki palotával szemben felszereltetett egy LED-táblát, amely visszafelé számlálta Kovác utolsó hivalati napjait, finom utalásféleképpen. Majd pártja parlamenti erejét kihasználva elszabotálta az elnök utódjának kiválasztását, így hosszú hónapokra regnáló miniszterelnökként magára Mečiarra szálltak az államfői jogkörök, aki azonnal amnesztiában részesített mindenkit, akinek valaha is köze lehetett ifjabb Kováč elrablásához, ezáltal hosszú évekre munkát adva az alkotmánybíróságnak (a kérdés csupán annyi volt, hogy Mečiarnak volt-e joga amnesztiát hirdetni...) Ez a kis történet szükséges annak megértéséhez, miért vezették be Mečiar bukását követően a közvetlen elnökválasztást ehhez a nem túl sok gyakorlati hatalommal felruházott pozícióhoz.

Az 1999-es első közvetlen elnökválasztás eredménye mai szemmel nézve kisebbfajta csodaként értelmezhető, hiszen egy magyar felmenőkkel is rendelkező kisebbségi kárpétnémet, Rudolf Schuster nyerte azt, mégpedig Vladimír Mečiar ellenében. Schuster már karakteresebb arc volt elődjénél, bár az állampárti időkben vérbeli aparátcsikként tevékenykedett, de volt kanadai nagykövet, és az ország második legnagyobb városának, Kassának polgármestere is. Mindemellett írói tevékenységet is folytatott, útleírások, novellák, stb, de attól még egy vén kommer maradt. 

Viszonylag eseménymentes, ám annál több üres ripacskodással tarkított ciklus után Schuster korábbi támogatói, az ún. jobboldali kormánypártok saját jelöltet indítottak 2004-ben. Ennek fő oka az volt, hogy a Schustert erőteljes médiatámogatással az elnöki székbe katapultáló liftpárt - ez a jelenség a szlovák politika ismétlődő sajátossága - gyakorlatilag megszűnt, és a médiatámogatás is eltűnt. Főleg azért, mert az aktuális médiacézár addigra saját pártot alapított, ami akkor már két éve a kormányban dekkolt, éppen Schuster pártját kiváltva. Ám a szintén exkommunista akkori külügyminiszternek, Eduard Kukannak sikerült azt a bravúrt véghezvinnie, hogy - nevetséges 3500 szavazat híján - nem jutott be a második fordulóba. Ellentétben a szintén pályázó, a már politikai hullának hitt Mečiarral, és a második helyre befutó Ivan Gasparovič-val.

Fico Gašparovičért kampányolt

Gašparovičról tudni kell, hogy természtesen párttag volt, bár '68-ban valamiért őt is kizárták, ez nem akadályozta meg abban, hogy egyetemen büntetőjogot tanítson 1989-ig. Ami súlyosabb érv ellene, hogy a legsötétebb meciari időkben, amikor az országot gyakorlatilag kizárták mindenféle európai integrációból, Mečiar jobbkezeként működött, a parlament elnökeként ő vezényelte le a parlamentben a hosszú kések éjszakáját, amelynek során mindenhonnan kisöpörték az ellenzéket. Később holmi nevetséges alkotmányossági aggályokat figyelmen kívül hagyva kizárt a parlamentből egy rebellis képviselőt, és ez csak a jéghegy csúcsa. Gašparovič azonban 2002-ben, váratlan fordulattal elkezdett aggódni a demokráciáért, és erre hivatkozva kilépett Mečiar akkor éppen ellenzékben lévő pártjából, és újat alapított. Az akkor már erős ellenzéki pártvezérnek számító, bizonyos Robert Fico rávette az elnökjelöltségre, és az ő támogatásával második helyen végzett, alig 3000 szavazattal megelőzvén Kukan-t. Így a kormányzó jobboldal abba a tragikomikus helyzetbe került, hogy a második fordulóban kénytelen volt hallgatólagosan az ősellenség Meciar ősellenség klónját támogatni, ha nem akarta, hogy maga Mečiar legyen a köztársasági elnök. Nem akarta. Így lett Gašparovičból elnök.

Gašparovič ún. népi elnök (lásd még: Schmitt Pál), bajuszos bácsi, aki mély, elcsukló hangján próbál a semminél is semmitmondóbb közhelyeket mondani, (bár Kováč elnököt egyszer mikrofonok hallatára vén fasznak nevezte) újévi beszédei csak azért nem képezik közröhej tárgyát, mert a köz maga is röhejes, aminek legfőbb bizonyítéka éppen az, hogy kétszer egymás után is Gašparovičot választotta meg köztársasági elnöknek. Az elmúlt 4 évben előszeretettel játszotta Fico lakájának szerepét, mindenben az éppen megbukott koalíciónak igyekezett megfelelni, így aztán idei választási kampányát is a szociális demagógiára és erőteljes magyarellenességre alapozta, jelszava a "nemzetben gondolkodom, szociálisan érzek" című bullshit volt. Ennyi elég is volt, nyert, bár a vártnál kisebb fölénnyel, éppen a jelenleg már miniszterelnökségére készülő Iveta Radičovát verte orrhosszal.

Schmitt Pál népi elnök (lásd még: Ivan Gašparovič) eljövendő elnöksége leginkább Gašparovičéval állítható párhuzamba. Egy erősen nacionalista retorikájú kormány feltétlenül lojális, bólogató elnöke, bár Schmitt egy sármőr (a női olvasók javítsanak ki ha tévedek), Gašparovič egy nagypapa, de alapvetően mindkettő: bábu. Ami nem vet jó fényt egyik országra sem.

p.s. aki a fentiek alapján valamiféle magyar politikai kultúrfölényt vél bizonyítottnak Szlovákiával szemben, egyrészt részben igaza van, másrészt viszont ezt illetlenség a szlovákok orra alá dörgölni, amit sajnos gyakran megtesz a magyar politika. Szent Istvánnak sem vágták folyton a fejéhez, hogy fiam, te csak egy barbár keleti tahó vagy, hanem kapott egy királyi koronát. Harmadrészt a magyar politika is bőven mutat balkáni vonásokat.

Mindig csöppnyi rémülettel tölt el, amikor valakik, többnyire politikusok szövegelnek nagy arccal arról, hogy ki magyar, ki nem magyar, mi magyar, mi nem myanmar. Miközben láthatólag fogalmuk sincs például arról, milyen lehet ún. határontúli magyarnak lenni, de azért van bőr a képükön rajtu(n)k ezt számonkérni. Mint tette azt most a Semjén Zsolt fedőnevű alorbánviktor is, aki vette a botorságot, és számonkérte a szlovák parlamentbe frissen bejutott Híd-Most párt magyarságát, hoppá. 

"Alapvetően a Hídon múlik, hogy milyen pártként definiálja magát. A Duray Miklós, Csáky Pál nevével fémjelzett Magyar Koalíció Pártja deklarálta, hogy magyar párt. Bugár Béla Híd-Most pártja nem deklarálta, hogy magyar párt," mondá Semjén. Alighanem új fogalom született: deklaráltan magyar. Azt, hogy szerinte mit is jelent ez pontosan, Semjén persze nem részletezte. Vajon elég-e, ha Bugár kijelenti magáról, hogy magyar, vagy pedig be kell állnia sorba valamiféle hungaropedigréért Budapesten, magyarul pitizni, amire neadjisten bizonyos Morvai Krisztina nyomja majd rá a magunkfajta-magukfajta pöcsétet? Merthogy Semjén deklarációs ötlete a Jobbikos rémálomra rímel.

Úgy látszik, Semjén figyelmét elkerülte az az apró körülmény, hogy a deklaráltan magyar, fémjelzett Csáky és Duray éppen most pottyant ki abból a parlamentből, amelybe a számonkért Bugár Béla alig egy héttel ezelőtt bejutott. Mégpedig úgy, hogy Szlovákia valamennyi magyarlakta területén megsemmisítő vereséget mért a - gyakorlatilag egyetlen programpontjaként éppen a deklarált magyarságot hirdető - pártra, jelentős mennyiségű magyar szavazatot begyűjtve. Tehát, ha Semjén kétségbe vonja Bugárék magyarságát, akkor kétségbe vonja ezen szavazókét is. (Mielőtt valaki lebugárbérencezne: ezen sorok szerzője az MKP-ra szavazott). Ezzel a logikával én is megkérném Semjén Zsoltot, hogy deklarálja, ő valóban Semjén Zsolt-e, vagy valaki más? 

Tetszik-e Semjénnek vagy sem, az egyetlen legitim politikai erő a szlovák parlamentben, amelyre bizonyíthatóan felvidéki magyarok tömegei szavaztak, a Híd-Most. Így neki, a magyar kormány képviselőjeként kutyakötelessége együttműködni Bugárral, már persze ha valaha is komolyan gondolta ő és pártja(i)(?) a határonátívelőizé maszlagot. Sőt, kutyakötelessége együttműködni a mindenkori szlovák kormánnyal, márpedig az soha nem fog neki deklarálni semmit sem, legföljebb mégjobban bebetonozni az ilyen értelmetlen mélymagyar süketelés miatt a Benes-dekrétumokat. MKP-szavazóként mélyen egyetértek Bugár Semjénnek adott válaszával: "Mi a választóink érdekében fogunk cselekedni, attól függetlenül, hogy erről mit gondol Semjén Zsolt. A mi választóink itt vannak Szlovákiában... ... Mi nem fogunk bizonygatni semmit, nekik kell dönteniük arról, hogy akarnak-e tisztességes partneri kapcsolatot a Híddal vagy nem“. Pont. 

Csöndben megjegyzem, ha már számonkérősdit játszunk, hogy Semjén is eldönthetné végre, hogy akkor ő most kereszténydemokrata, vagy fiataldemokrata, vagy mi, mert ez a  - kissé homoerotikusnak tűnő - pártszövetségnek álcázott egybegabalyodás elég zavaró. Szóval mielőtt másvalaki ilyenségét vagy olyanságát firtatja, eldönthetné ő is, hogy kiféle-miféle, és esetleg Bugárhoz hasonlóan megmérettethetné magát és állítólagos pártját egy parlamenti választáson.

Az pedig méginkább zavaró, hogy úgy látszik Orbán, és sleppje csöppet sem tanult a szlovákiai választások eredményéből, ahol - minden mértékadó elemzés szerint - éppen a Semjén-féle pökhendi kiamagyarhanemmi hozzáállás miatt lett elege a felvidéki magyarok tömegeinek az MKP-ból. Azt pedig Semjén lesheti, hogy a 7 magyar és 7 szlovák képviselővel felálló HÍD bármit is deklarál, pláne az ő kérésére. Zsolt barátunk utánanézhetne, ki az az Ondrej Dostál (igen, szlovák nemzetiségű), aki a Híd listáján bejutott a parlamentbe, és aki polgári akcióival deklarálatlanul is bizonyosan többet tett a felvidéki magyarokért, mint például Semjén Zsolt. És a saját bőrét vitte közben a vásárra. Az efféle szövegeléssel egyet érhet el a Fidesz, (vagy a kádéenpé? segítsen már valaki hogy kik ezek) azt, hogy még inkább tele lesz a tökünk azzal a bazinagy lóval, amiről Semjénék szólni méltóztatnak hozzánk. Kurvára könnyű Budapestről osztani az észt, miközben más viszi a bőrét vásárra. Mindenesetre addigis vigyázó szemünket a Semjén-félék helyett Bugárékra vetjük - akinek a pártjával van épp elég bajom, majd megírom apránként - de éppen most tárgyalják a kormányprogramot, és pedigré ide vagy oda, ők szorgalmazzák a nyelvtörvény és állampolgársági törvény megváltoztatását. Tehát ők képviselnek bennünket, nem Semjén, nem Orbán, nem Vona, és már nem Duray és nem is Csáky. 

u.i. Semjén Zsoltnak küldöm az alábbi dalt, békapedigré gyanánt.

Kedves magyarországi olvasóink most kapaszkodjanak meg, vagy üljenek le, és behunyt szemmel képzeljék el, amint Mesterházy Attila Semjén Zsoltnak udvarol. Felajánlja neki a kormányfői posztot, és a miniszteri pozíciók felét, amennyiben koalícióra lép vele és azzal a Jobbikkal, amellyel az MSZP végigkormányozta az utóbbi 4 évet. Hátborzongató, ugye? Pedig pontosan ez történik most Szlovákiában kormányalakítás címén, csak a neveket kell behelyettesíteni (Fico-Mesterházy, Semjén Zsolt-Ján Figeľ, Vona-Slota). Mindeközben Duray Miklós megőrült. Vajon mitől jobbos a leendő új koalíció?

Robert Ficonak egészen pontosan jövő szerdáig adott időt Ivan Gašparovič államfő arra, hogy a választások győzteseként megpróbáljon a tető alá hozni egy életképes koalíciót, bármennyire lehetetlen feladatnak tűnik is ez. Mindent elárul Fico pártjának állítólagos baloldaliságáról az a tény, hogy a 4 - egyelőre ellenzéki - párt közül az ideológiai szempontból elvileg éppen a tőle legtávolabb álló kereszténydemokratákat (KDH) szólította meg. Igen, eltalálták, a két párt között az egyetlen közös platform a nacionalizmus, amelyre a KDH persze mindig is kapható volt. A harmadik társ természetesen Ján Slota jól bevált pártja, az SNS lenne, amely szintén hízelegni kezdett a KDH-nak.

Csakhogy Fico hihetetlenül nagyvonalú ajánlatának elfogadására - jelzésül: míg Fico 35, a KDH 8 százalékot szerzett a választásokon - igen kicsi az esély a KDH részéről (bár igény az vóna rá. A mellékelt karikatúrán a KDH-elnök Figel ad kosarat Ficonak.), főleg mert ott az intő példa, az előző bedarált koalíciós partnerek képében, és senki nem mászik be szívesen az ilyen barátságtalan medve barlangjába. (Bár a hatalomvágy olykor csodákra képes.) Az viszont nem meglepő, hogy a KDH ennek hatására megpróbálja a leendő ellenzéki koalíción belül feljebb srófolni a tarifát, és nyilvánosan belengetett egy-két számára fontos témát. Annak ellenére, hogy megegyezés szerint nem szabadna szivárogtatni a koalíciós tárgyalások menetéről.

Az a leendő koalíció, amelyről valamiért sokan azt állítják, hogy jobbközép pártokból akar összeállni. Holott az egyetlen, klasszikus jobbos párt benne az éppen említett KDH. A másik, amely úgyahogy megfelelne ennek a kritériumnak, legalábbis a neve alapján, az a leendő kormány vezető erejének számító Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ). Ám az SDKÚ már előző kormányzása során is sokkal inkább liberális, mint konzervatív gazdaságpolitikát folytatott. A szociológus végzettségű, korábban éppen szociálisan érzékeny beállítottsága okán a szociális minisztériumot irányító Iveta Radičovának a párt első számú politikusává avanzsálásával pedig, még inkább megkérdőjelezhető a pártnak jobbos, de akár közép volta is. Ráadásul miféle keresztény az, aki megengedő az abortusszal szemben? Márpedig Radicová az, sőt, azt találta egyszer mondani, hogy "annak megítélése, mi az erkölcsös, a társadalmi megegyezés kérdése." A Szabadság és Szolidaritás párt pedig nyíltan szabadelvűnek vallja magát, piaci liberalizációt, és a marihuána dekriminalizációját tűzte zászlajára többek között, jól fognak mutatni a vatikáni szerződést szorgalmazó kereszténydemokraták mellett a kormányban. A felvidéki magyarok új pártja, a Híd-Most esetében is rejtély, ugyan miért érzik magukat jobbközép pártnak. A programból ez nem derül ki, és bár Bugár Béla pártelnök korábban a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke volt, de új pártjának szinte teljes holdudvarát a volt felvidéki liberális magyar párt, a Magyar Polgári Párt adja.  Arról nem is beszélve, hogy a vegyes, magyar-szlovák jelöltlista is liberális hozzáállásra utal. Kicsit identitászavarosnak tűnik tehát ez a koalíció, legalábbis ha kitart a jobbközép maszlag mellett.

A parlamentből csúfosan kibukó MKP pedig megkezdte (folytatja?) agóniáját, és tisztújításra készül a hétvégén, legalábbis az elnökség benyújtja lemondását. Duray Miklós, a párt stratégiai alelnöke láthatólag megőrült, és ezzel nincs egyedül. A pártnak pedig egyszerűen nincs emberanyaga a megfelelő tisztújításhoz, ráadásul Csáky pártelnök a választási vereség utáni első sokkhatás alatt, mintha nem lett volna még elég öntökönszúrásból, azt találta mondani, hogy elképzelhetőnek tartja a tagság átáramlását a Híd-Mostba... A látható utánpótlásbázis katasztrofálisnak tűnik, önjelölt politikuspalánták és haszonleső kalandorok egyvelege, többnyire hiteltelenek, de legalábbis ismeretlenek - tisztelet a kivételnek - akik az öregek farvizén próbáltak beevickélni a parlamentbe, vagy legalább egy jó kis asszisztensi pozíciót elcsípni. Bár lehet, a józanok csak jól álcázták magukat. Most viszont lehet, hogy úgy érzik, eljött az ő idejük. Kíváncsian várjuk, ki lesz az MKP Retkes Attilája... 

Úgy tűnik, véget ér Szlovákiában a 4 éves rémálom, Robert Fico tragikomikus kormányzata távozni lesz kénytelen a hatalomból. Két hónappal ezelőtt ezt még kokamámorban sem gondolta volna senki. Nagyon úgy nézett ki, hogy a szlovák választók nagy részének mindaddig teljesen indifferens, hogy hetente hány korrupciós ügyre derül fény, amíg a magyarokat lehet kormányból szívatni. Mint ahogy arra sem számított senki sem, hogy a Magyar Koalíció Pártja kizúg a parlamentből, és a belőle kivált Híd-Most majdnem kétszer annyi szavazatot szerez. Bugár Béla is back, újra ő az elsőszámú Felvidéki Magyar.

Először Ficóhoz pár szót: egyáltalán nem lett népszerűtlenebb. Pártja 6 százalékkal többet kapott, mint 4 évvel ezelőtt. Csakhogy a szavazatokat éppen két koalíciós partnerétől csaklizta el, pont ezzel okozva kormánya vesztét, mivel Meciar pártja nem jutott be a parlamentbe. Slota pártja is épphogycsak, ám Meciar nélkül nincs kormányzáshoz elegendő képviselőjük. Fico újabb kormánya egészen pontosan 0,68 százaléknyi, Meciarról Ficóra átszavazón múlott, ennyivel maradt le ugyanis a parlamentről Meciar pártja.

Bennünket azonban jobban érdekel, hogy földcsuszamlásszerű változás történt a magyar pártok esetében. A magát az egység pártjának hazudó MKP arccal pofára esett, nemhogy a kormányba, még a parlamentbe sem jutott be. Ellentétben a leárulózott, a felvidéki magyarság megosztásával vádolt liberálisokkal, akik - szlovák jelöltekkel és választókkal kiegészülve - kétszerannyi szavazatot szerezve jutottak be a parlamentbe.

Holott a megosztás vádja sosem állt valós lábakon: az MKP eleve kényszerből, 3 jól megkülönböztethető pártból állt össze 1998-ban, az éppen akkor hatalmon lévő Meciar választási törvénye miatt. Az ezt követő 8 éves kormányzati aranykort lezáró bukással törvényszerűen felbomlott a kényszerített pártegység, kivált belőle a liberális szárny. A Csáky-féle vezetés azonban nem ismerte fel a stratégiaváltás szükségességét, azt, hogy csupán helyreállt a természetes állapot. Ehelyett belemerevedtek egy iszonyatosan hülye pózba, és azt hitték, továbbra is ők a felvidéki magyarság kizárólagos letéteményesei.  Nem azok, de valamiért ez nem esett le nekik. Magyar Koalíció Pártja, már a megnevezés is okafogyottá, hamissá vált, hiszen felbomlott a pártnak álcázott koalíció. Megosztók, árulók, szajkózták, jókora ördögöt felfestvén a falra, ezzel ugyanis csak egyetlen dolgot érhettek el: valóban megosztották szavazóikat, aminek egyenesági következménye, hogy az MKP kiesett a parlamentből.

A számokat nézve ugyanis az derül ki, hogy a szavazni hajlandó magyarok mintegy fele az MKP-ra, másik fele a Hídra szavazott. Miért is? Hosszú évtizedek óta tendencia, hogy a felvidéki magyar szülők egyharmada szlovák tanítási nyelvű iskolába íratja sarjait. A vegyes házasságok is gyakoriak. Ergo a magyar populáció jelentős hányadának egyáltalán nem elsőrendű a nemzetiségi szempont. Plusz természetszerűleg a magyarokkal házasodó, gyereküket magyar iskolába íratók egy része is liberális beálíltottságú, akiknek Csákyék radikalizálódó, és az ő magyarságukat kétségbe vonó retorikája joggal csíphette a szemét. A Híd ezt jó stratégiai érzékkel felismerte, és ami a döntő fontosságú: megfejelte mindezt ugyanennyi szlovák szavazattal, ugyanis jelöltlistájára felvett szlovák jelölteket is, ráadásul ismert személyiségeket. 14 leendő képviselőjük közül így lett 7 szlovák nemzetiségű, akiket többnyire nem befutó helyekről karikáztak előre a feltehetően szlovák szavazók. Paradox módon viszont az MKP kiesésével az a helyzet állt elő, amit talán a Híd sem akart: mostantól ők a felvidéki magyarok egyetlen legitim parlamenti ereje, mégha nem is mindenki akaratából. Ha az MKP-t végképp padlóra akarják küldeni, fel kell vállalniuk ezt a témát. Meg enélkül is. Arra is fel kell készlniük, hogy az MKP kívülről sokkal keményebb lesz, és ha Bugárék fikarcnyit is engednek a felvidéki magyarok érdekeiből, azonnal rájuk lesz sütve az árulás bélyege, ímmáron némi joggal.

És Magyarország? Orbán Viktor csúnyán megégett, az általa pénzzel és személyes támogatással favorizált MKP bebukott. Ez tulajdonképpen Orbán első választási veresége kétharmados győzelme óta. A Hídra szavazó magyarok ezzel feltehetőleg neki is üzentek: nem kérnek belőle. Nem szeretik ugyanis, ha másvalaki kénye-kedve szerint, és megkérdezésük nélkül felhasználják őket, döntenek róluk. Csáky beleesett a csapdába, feltétel nélkül bízott Orbán támogatásában, holott a régiúj magyar miniszterelnök őt is levegőnek nézte: semmibe vette azt a kérését, hogy a választásokig hanyagolja az érzékeny témákat. Orbánnak tehát döntenie kell: meghallgatja azokat, akiket állítólag kéviselni, védeni óhajt, vagy továbbra is magas lóról, saját vélt igazsága hamis tudatában, átnevelő szándékkal közelít.

Szlovákiában megtörtént, ami néhány hónappal ezelőtt szinte lehetetlen forgatókönyvnek tűnt: a legutóbbi közvéleménykutatási adatok szerint valóban reális esély mutatkozik teljes kormányváltás véghezvitelére. Persze ehhez sok mindennek egyszerre kell összejönnie, de úgy tűnik, Robert Fico kormányfő ezúttal eltaktikázta magát. És mintha hatástalan lenne a magyar kártya.

Nézzük meg, miért is változott meg a helyzet. A teljes kormányváltás egyrészt azért tűnik hirtelen reálisnak, mert abban az esetben is bekövetkezhet, ha  mindhárom jelenlegi kormánypárt bejut a parlamentbe. Mindezidáig a számok alapján a három pártnak (Smer, SNS, HZDS) együtt többsége volt a közvéleménykutatásokban, ez esetben akár a jelenlegi koalíciót is fenntarthatná Fico. Ugyanakkor szinte tetszés szerint lecserélhetné valamelyik, számára kényelmetlenebb pártot egy-egy felajánlkozó ellenzékire. Ám változott a helyzet: az idáig toronymagasan vezető fő kormánypárt, a Fico vezette Smer két megbízható ügynökség szerint is 30 százalék alá esett, míg korábban 40% körüli népszerűséget mértek neki. Ugyanekkor a két kisebb párt, a Slota-féle SNS, és Meciar HZDS-e is az 5%os küszöb közelébe került, így együttesen már nem érnék el a kormányalakításhoz szükséges egyszerű többséget. Ezzel ellentétben valamennyi ellenzéki pártnak van esélye bejutni a parlamentbe, ők együttesen pedig többségben lennének a mostani koalícióval szemben.

Másrészt ami nagyon lényeges: gyakorlatilag az összes ellenzéki párt kizárta a választások utáni együttműködés lehetőségét a Smerrel. Kivéve éppen a Magyar Koalíció Pártját, azonban meglehetősen perverz koalíció képét vetítené előre, ha éppen velük, a Fico által egyik főellenségnek kikiáltott párttal lépne szövetségre a hatalom megtartása érdekében. Ezt valószínűleg Csáky pártjának választói sem néznék túl jó szemmel.

Vajon hogyan történhet meg, hogy vereséggel felérő győzelmet szenvedhet el Fico? Az már most megállapítható, hogy talán túlságosan elbízta magát. A korrupciós botrányok miatt gyakorlatilag az év eleje óta defenzívában van, amelyeket nem tudott hitelt érdemlően tisztázni és megoldani. Fico úgy gondolta, magyarázat helyett a legjobb védekezés a támadás, ezért fő bűnbakként saját koalíciós társait, és természetesen a sajtót, az ellenzéket, és a magyarokat tette meg. A defenzívából csak utóbbi segítségével tudott időnként kitörni, de úgy tűnik, erre a banánra ráunt a nép. Orbán Viktor kétharmada, Trianon-törvény és a kettősállampolgárság sem hozta meg a kívánt hatást. A kettősállampolgásrágot betiltó, hirtelen meghozott törvényével viszont magára haragította azt a 200 ezer állampolgárt is, aki már jelenleg is rendelkezik más állampolgársággal - többnyire amerikai vagy brit útlevéllel. Koalíciós partnereit viszont folyamatos támadásaival és a felelősség rájuk hárításával, meggondolatlanul sikerült a parlameti küszöb határáig leszalámiznia, így akár egyedül is találhatja majd magát a parlamentben az ellenzékkel szemben.

Ha mindez nem lenne elég, a maga bulldog módján, rosszul időzítve, túl gyorsan ütötte ki a kétes pártfinanszírozás leleplezésével az ellenzék fő erejének számító SDKÚ vezérét, Dzurindát, így megszabadítván a pártot legfőbb ballasztjától. Eközben a sajtó egy része - amelyet Fico a kezdetektől nyíltan ellenségnek tekint - pedig kicsit túllépve határain, gyakorlatilag hadjáratot indított Fico ellen, nagyon okosan bevonva mindenféle civil és közéleti személyiségeket. A .tyzden című hetilap például naponta tett közzé olyan videót, amelyen egy-egy neves személyiség mázolt nagy piros ikszet Fico arcképére. A SME napilap zseniális karikaturistáját, Shooty-t pedig annyira kiakasztotta a kormányfő egyik karikatúrája miatti beperlésével, hogy gyűjtést szervezett Fico-t és a kormányt kigúnyoló óriásplakátok kihelyezésének érdekében. Az akció annyira jól sikerült, hogy többtízezer euró jött össze, így billboardok százai, és matricák, képeslapok százezrei lepték el az országot. A közösségi weboldalakon pedig se szeri se száma a Fico-ellenes oldalaknak, és a meciari idők után úgy tűnik, végre ismét van civil kurázsi az ország lakosaiban. És gyakorlatilag kiszámíthatatlan, milyen hatása lesz a két nappal a választások előtt kirobbant botránynak, amely lényege, hogy Fico egy hangfelvételen pártjának sötét hátterű finanszírozásáról beszél. Plusz szavazatokat aligha hozhat neki. (Ráadásul a kormányfő két napja primitív és sértődött hangnemben próbálja elutasítani a vádat.)

Mindez persze még édeskevés lenne az ellenzék győzelméhez. Alapvető feltétel, hogy valamennyi, szám szerint mind az 5 ellenzéki párt bejusson, és egyik se paktáljon le Ficóval. Márpedig a két magyar párt helyzete kétséges (a három szlovák párt szinte biztosan veszi az akadályt), mindkettőt a bejutási küszöb környékén mérik. Az MKP inkább bízhat a magyar szavazatokban, paradox módon sok szavazatot hozhat neki az, ami úgy tűnik, magának Ficónak nem: a kormány magyarellenes kirohanásai. Személyes tapasztalat, hogy sok, magát liberálisként meghatározó ember is az MKP-ra akar szavazni, holott korábban ez meg sem fordult a fejükben. A Híd pedig főleg a magyar fiatalok és a kiábrándult szlovák szavazatok erejében bízhat, utóbbi érdekében ismert és normális szlovák politikusokat is felsorakoztat listáján. Ám a játék nagyon kockázatos, könnyen hoppon maradhat bármelyik a kettő közül. Az ellenzékkel együtt. Ugyanis ez azt jelentené, hogy az elveszett ellenzéki szavazatok miatt Fico újra visszajönne a játékba. Így elképzelhető, hogy a magyarok szavazatok döntenek az ország további sorsáról.

Petőcz Kálmán vette a fáradságot, és reagált előző bejegyzésemre, melyben az általa szervezett tolerancia-menetről számoltam be, saját szemszögemből.

Először is ezúton szeretnék elnézést kérni Petőcz Úrtól, ha megsértettem volna bármely állításommal, bár ehhez joga van, mármint megsértődni. Csakhogy nincs miért. Egyrészt ugyanis némileg meglepődtem, hogy konkrét válaszokkal nem szolgált felvetéseimre, csupán a kritika jogosságát vonta kétségbe, kissé személyeskedő módon. Másrészt viszont neki, "két évtizednyi közéleti szerepléssel" a háta mögött igazán tudnia kellene, hogy a közszerepléssel együtt bizony azt is vállalja, hogy boldog-boldogtalan véleményt alkothat tevékenységéről, ha mégoly magasztos célt is szolgál, akárhány nyugati diplomatával, nemzetközi megfigyelővel, szlovák politikussal, újságíróval is tartja a kapcsolatot. Biztosan nem egyszerű szakma, de mindez nem jogosít fel a véleménynyilvánítás jogának elvitatására, még az anonimitás okán sem. Azt a tényt, hogy én ezt egy nicknév mögül teszem, szintén kénytelen elviselni, ez az internetes világ már csak ilyen. Nyilván az én saram, hogy nem valódi névvel publikálok, de megvan a jó okom rá, ami rám tartozik.

Ám csalódást keltő, hogy az anonimitás boncolgatásán kívül másra nem futja a válaszban. Bár tájainkon elég jellemző hozzáállás, hogy nem azt nézzük, mit mond, hanem, hogy ki mondja, és ily módon akár a válaszadás is megúszható. Nem tudom, Petőcz Kálmán értelmezésében mit jelenthet a "nagy ember", Esterházy János nyilván az volt, nem véletlenül került ki ide a képe. Eszemben sincs magamat hozzá viszonyítani, de talán nem követtem el olyan szörnyűségeket eddigi életem során, hogy ne tehessem ki a szóban forgó képet, minden lelkifurdalás nélkül.

Csupán egy résztvevője voltam a szóban forgó megmozdulásnak, és leírtam, mit gondolok róla, fikarcnyi rosszindulat nélkül. Ha ilyennek láttam én, ilyennek láthatta bárki más is az x száz résztvevő közül. Tudom, szervezőként rosszul esik, ha egy rendezvény üzenete célt téveszt, vagy átalakul, ahogy tetszik. Viszont ezzel számolni kell, mert az egyik így látja, a másik amúgy, lehet, hogy 400 féle értelmezése létezik a keddi demonstrációnak. Arról nem igazán tehetek, hogy más nem írta le, mit is gondol. (Azt elárulhatom, hogy nem csak én gondolom úgy, ahogy leírtam, a környezetemben jópáran hiányolták  a kétnyelvű szöveget.)

Mindenesetre egy percig sem vontam kétségbe Petőcz Kálmán eddigi közéleti tevékenységét az előző posztomban, sőt, többször is pozitív hangnemű utalást tettem rá, bár ezek szerint nem elégszer. Talán azt elnézi nekem, hogy teljes életrajzával nem terheltem az írást, csak az idevágó részekkel.

Továbbra is fenntartom, hogy kár volt elmaszatolni, felhígítani a demonstráció lényegét, azaz a szlovák-magyar kapcsolatok helyzetét egyéb, oda nem igazán illő dolgokkal, lásd árvízkárosultak. Meglehetősen értelmetlen dolognak gondolom értük demonstrálni, ráadásul utólag került a programba. Mintha megijedtek volna valamitől a szervezők. Bizony továbbra is hibának tartom, hogy egynyelvű volt a rendezvény, nem azért, mert nem értettem volna a szlovák szöveget, hanem azért, mert elvi alapon elvártam volna a magyart, már csak a demonstráció jellegéből adódóan is. Abba a parttalan vitába ne menjünk bele, hogy szlovákok vagy magyarok voltak-e többségben a résztvevők között, én úgy láttam a tömegből, utóbbiak.

Mégegyszer, nem vonom kétségbe a pozitív szándékot, és az a párszáz résztvevő, köztük én is, nyilván nagyrészt egyetért az ott elhangzottakkal. Minden tiszteletem Petőcz Kálmáné, amiért jó célért küzd, és további kitartást kívánok neki, de a mikéntjéről hadd legyen meg a véleményem. Ez állítólag alkotmányos alapjogom - amelyek védelmében Petőcz is rendszeresen felszólal - még akkor is, ha esetleg tényleg semmit sem értettem volna meg. Válaszával azonban Petőcz Kálmán nem sokat tett azért, hogy az ő szemszögét is megértsem.

Érdekes, és első pillantásra szimpatikus akció zajlott Pozsonyban kedden délután, "Pochod tolerancie a solidarity - Tolerancia és szlolidaritás menet" címmel. Ha ebből nem derül ki a kedves olvasó számára miről is volt szó, elárulom: alapvetően a szlovák-magyar iszony javítását célozta az esemény. "SZLOVÁK-MAGYAR EGYETÉRTÉST!" volt az erre utaló transzparens jelszava, és a felszólalásokból, a szervezők névsorából is erre lehet következtetni. Ehhez képest, némileg érthetetlen módon "le a rossz idővel", "többet füllel mint szájjal" feliratok is fellelhetők voltak a szivárványszínű, szívekkel és emberekkel díszített táblák között. Amelyek inkább talán egy MKKP-s happeningre illenének, nem pedig valós, és komoly problémát orvosolni igyekvő rendezvényre.

Az ambivalens érzéseket tovább fokozta, hogy a főszónok, Petőcz Kálmán (Szlovákia volt ENSZ-nagykövete, exemkápés, jelenleg a felvidéki civil szervezeteket eleddig szimpatikus és józan módon koordinálni igyekvő Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának arca) huszárvágással megoldotta a kétnyelvűség problémáját: közölte, hogy csak szlovák nyelven hangzanak el a beszédek, mondván, hogy ne nyúljon túl hosszúra a rendezvény. Tette mindezt Petőfi Sándor újfent megcsonkított szobra, és mintegy 200, zömében felvidéki magyar résztvevő előtt, egy toleranciáért kiáltó demonstráción. (Pártpolitikusokat szerencsére nem láttunk a rendezvényen, leszámítva a Most-Híd listáján induló Ondrej Dostált, de ő egyrészt jó arc, másrészt kényszerpolitikus. Kissé visszatetsző volt, hogy demonstratíve odaállt a menet mellé, hogy mindenki elvonulhasson mellette.)

Pedig a nemzetek közötti tolerancia hirdetésének leglátványosabb módja a kétnyelvű rendezvény lett volna. Ezzel nem szeretném kétségbe vonni a szervezők ezen szándékát, sőt elhiszem, hogy rövidíteni akartak a programon, de célszerűbb lett volna inkább a beszédeket lerövidíteni. Az említett vicces táblákkal, és az egynyelvűséggel tulajdonképpen a demonstráció élét, lényegét vették el, egy gyanútlan külső szemlélődőnek nem sok fogalma lehetett arról, mi is zajlik éppen a Medikus kertben. Majd amikor a "tömeg" átvonult a - Pozsony legborzalmasabb, vadonatúj terén lévő - Duna-parti Stefánik-szoborhoz, az emiatt leállított forgalom résztvevői is bosszankodásukban legföljebb csak találgathattak, hogy ugyan mi célból sétafikálnak ezek a város közepén, a verőfényes napsütésben. A táblákra pingált szívárványszínű szívekből ugyan gondolhattak egyet-s mást, ám az afféle menetekben a résztvevők is szívárványszínekbe és egyebekbe öltöznek/vetkőznek, miközben dübörög a technó, a fasiszták pedig tojásokat hajigálnak rájuk.

Ebben a menetben egy árva magyar vagy szlovák zászló sem tűnt fel, amelyekkel pedig utalni lehetett volna a demonstráció tartalmára. Annyi történt, hogy teljesen normális pozsonyi magyarok találkoztak rég nem látott ismerőseikkel, félfüllel meghallgattak néhány beszédet valamint a Magyar Nemzeti Hip Hop ekvivalens - és szintén zseniális - szlovák változatát, láthatták élőben zenélni a Sme sztárkarikaturistáját Shooty-t, majd sétáltak egyet a városban. Az egyetlen bevállalós jelenet a Stefánik-szobornál történt meg, ahol Petőcz Kálmán előbb szlovákul, majd magyarul elénekelte a szlovák himnusz alapjául szolgáló népdalt. Sajnos itt már nem volt hangosítás, a nagyon halkra vett megafonból szóló énekhang 10 méterre sem hallatszott el, így a szlovák Nemzeti Színházat körülölelő bevásárlóközpontok arra flangáló közönsége nem sokat észlelt ebből a jelenetből. A másnapi sajtóból sem valószínű, hogy megtudták volna, mi is történt éppen ott, mivel szlovák sajtóvisszhangja sem nagyon volt az eseménynek. A demonstráció végeztével a résztvevők a nagy melegben beültek néhány jól megérdemelt sörre, ám a szlovák-magyar viszony ettől feltehetőleg nem sokat javult. De azért köszi szépen.

A Sme videója a demonstrációról:

 Az eddigi kedélyes pofozkodás káeurópa két aktuális ripacsállama között átcsapott nyíltszíni háborúba azt követően, hogy az egyik ripacs, illetve annak képviseletében bizonyos Kétharmad Viktor, példátlanul erőteljes mandátumot kapott többek között arra, hogy lerendezze a hegylakók szomszédok faragatlan arcát. Ráadásul ennek a műveletnek haladéktalanul nekilátott. Abba most ne menjünk bele, hogy a kétharmad valójában a választásra jogosultak 1/3-át jelenti abszolút számokban, hiszen mindössze 2,7 millióan szavaztak a Fideszre a 8 millió jogosultból. A hiányzó egyharmadot a magyar választási matematika adta a győztes pártnak.

Persze a másik ripacs sem vétlen az ügyben, sőt: néhány hét múlva parlamenti választásokat tartanak Szlovákiában. Ilyenkor pedig valahogy mindig a szokásosnál is jobban divatba jön a magyarokkal való riogatás. Ez egy ősi szlovák népszokás, úgy kell elképzelni, hogy a férfiak beborovicskáznak délutánonként, este pedig  Orbán Viktor és Duray Miklós arcképével díszített görbelábú papírbábukkal ijesztgetik és kergetik az asszonyokat, és a gyermekeket, így égetve beléjük az ősi ellenség képét. Közben pedig olyanokat mondanak róluk, hogy ezek újra ún. Nagymagyarországot akarnak, és hülyének néznek bennünket. Ez a szokás alapvetően két, a politika nyelvére lefordított célt szolgál: egyrészt ha megígérik a népnek, hogy megvédik az országot a mongol  papírmasétól, a nép erre fogékony része rájuk szavaz. Másrészt pedig - egyáltalán nem elhanyagolható módon - addig sem a kormány különféle korrupciós és egyéb botrányairól esik szó a választási kampányban.  

A szlovákiai választásoknak keresve sem találhattak volna jobb időpontot a szlovák kormánypártok szempontjából. Egyrészt néhány héttel a kétharmados magyar kormány megalakulását követően kerül rá sor, ami már önmagában ijesztő lehet az egyszerű szlovák léleknek. Pláne így, hogy - Ficoék minden várakozását felülmúlva - azonnal elfogadták a kettős állampolgárságról szóló törvényjavaslatot. Kiegészítve olyan finomságokkal, mint az idei év magyarországi médiaeseménye, bizonyos Vona Gábor divatbemutatója a parlamentben. A szlovák reakció előre kiszámítható volt, ennél sokkal kevesebbért is ülésezett már rendkívülien a szlovák kormány/parlament/biztonsági tanács. Most rátettek néhány lapáttal, többek között azonnal hazarendelték a budapesti nagykövetet, és szimultán parlamenti ülést tartottak, ezzel jelezvén, Fico felveszi a latexkesztyűt, ja és köszi érte, Viktor. Szívesen, máskor is.

Felmerül a kérdés, hova ez a nagy sietség a Fidesz részéről, vajon milyen stratégiai célt-célokat követnek látszólag érzéketlen magatartásukkal. Merthogy 90 éve egész jól megvannak kettős állampolgárság nélkül a felvidéki magyarok, ezt az egy hónapot sámlin guggolva is kibírtuk volna már. Kérdéses tehát, valójában milyen érdekeket is tart szem előtt a Orbán ezzel a lépéssel, amely azonnal a szlovák kampány fő témájává, Orbán pedig gyakorlatilag Fico fő kampányfigurájává vált. Ráadásul a némileg józanabb ellenzéki szlovák pártokat is törvényszerűen a nemzetieskedő, pontosabban magyarellenes licitálás kalodájába kényszerítette. Márpedig ezzel a Fidesznek számolnia kellett, nem ostoba fiúk ők. És azt is tudniuk kell, hogy a magyarokkal riogató kampánnyal szerzett szavazatokon múlhat Fico sorsa, hiszen halvány esély mutatkozik a kormány megdöntésére. Időnként viszont olybá tűnik, mintha Orbánnak nagyon is megfelelne, ha maradna Fico kormánya, mivel a belső ellenségekkel való leszámolást követően is jól jöhet egy hosszútávon funkcionáló ellenség, amelyhez bizton lehet majd nyúlni, ha szükség van rá.

Ám látni való az is, hogy a felvidéki magyar öntudatra több szempontból is "pozitív" hatással van a csatározás, hiszen ami pluszszavazatokat jelent Ficónak és társainak, éppúgy pluszként mutatkozik a Magyar Koalíció Pártja számláján is, mivel a pártszakadást követően a parlamenti küszöb szélén táncoló párt - főként a rivális Híd párt nyilatkozatait látván - begyűjthet sok magyar protestszavazatot a szlovák nacionalista tobzódás láttán. Magyarul olyanokból is előbújik a lappangó nacionalista állat, akik normális körülények közepette nem szavaznának az MKP-ra. Ugyanakkor fennál a veszély, hogy a "magyar oldal" többet veszít a réven, mivel ha marad a jelenlegi kormánykoalíció, sokra nem megy majd az ellenzékben eltöltött újabb 4 évvel.

Tény, hogy Fico és kormánya Orbán keménykezűségét látva láthatóan beijedt, hiszen hol keménykedő üzeneteket küld, hol pedig szinte könyörög egy személyes találkozóért, ám meglepve tapasztalja, hogy Orbán gyakorlatilag a semmibe veszi őt. A szlovák kormány elmúlt 4 évben a felvidéki magyarokkal szemben mutatott parasztkodásait figyelembe véve megállapítható, hogy teljes mértékben rászolgált erre a bánásmódra, és mindenképp kezdeni kellett valamit a  bunkó arroganciájával. Ám legalábbis június 12-ig, azaz a szlovákiai parlamenti választások napjáig nyitott kérdés marad, vajon indokolt és helyes lépés volt-e így rárontani a szomszédállamra.

Aki pedig abban bízik, hogy a cirkuszból egyelőre kifogyott a muníció, azt emlékeztetném arra a tényre, hogy közeleg június 4-e, a trianoni békediktátum aláírásának 90. évfordulója - igen, jól számol a figyelmes olvasó: éppen 8 nappal a szlovák választások előtt. Márpedig egyrészt a Fidesz a jobbikos agendát átvéve már be is terjesztett - egy egyébként viszonylag visszafogott - törvényjavaslatot június 4. emléknappá nyilvánításáról. Talán nem kell részletesebben ecsetelnem, hogy ezt az aktust Fico éppúgy a szlovák államiság megkérdőjelezéseként fogja tálalni, mint a kettősállampolgárságos törvényt, sőt. És ne felejtsük, hogy néhány röhejes folklórcsoportnak pedig az a hobbija, hogy ez alkalomból elmennek Trianonba koncertezni és sápítozni, a franciák jogos csodálkozását kiváltva ezáltal. Illetve bizonyos Jobbik ezen a napon előszeretettel emlékezteti határlezárásokkal a felvidéki magyarokat arra a tényre, hogy papíron még léteznek a trianoni határok, holott ha Trianon nem lenne, feltehetőleg a Jobbik sem létezne...

Az alábbi videóhoz azt hiszem, nem kell különösebb kommentár. Küldöm elsősorban azoknak, akik számára a határon túli magyarok többet jelentenek üres politikai lózungoknál. Valamint azoknak is, akik esetleg semmit sem tudnak rólunk, akik jóhiszeműen rácsodálkoznak arra, honnét tudunk ilyen jól magyarul, és azoknak is, akik egy csupán visszacsatolandó területet látnak ott fent, északon. Azokról nem is beszélve, akik szeretnék Szlovákiát az EU-n kívül látni.

(A figyelmes szemlélő választ kap arra is, hogy ki az az úriember, akinek a képe itt figyel a felső sarokban. Köszönet a videóért Bauer Editnek, az MKP EP-képviselőjének).

Kedves komplexusmentes Viktor, nagytestvér Péter, szlovákbarát Zsolt, és nem utolsósorban kedves kisebbségvédő Csanád! Lássuk, hogyan nevelnek szlovákot a magyar politikusok.

Én mondom, le a kalappal előttetek. Igazán fantasztikus érzés itt, a Felvidéken, hogy ennyire aggódtok miértünk. Ha már egyszer a saját választott képviselőinken az efféle igyekezet annyira nem látszik, legalább ez vigasztaljon bennünket. Külön megtisztelő, hogy ennek az aggódásnak ilyen-olyan pozíciótoknál fogva időnként hangot is adtok, méghozzá rendkívül tapintatos módon. Mely tapintat meglepő módon egyszerre jellemzi a teljes magyar politikai palettát, a komcsiktól a fasisztákig bezárólag. Akarommondani balliberótól liberójobberig. Meg a ténylegfasisztákig.

Mert kellemes lehet szlovák fülnek hallani, főként így a lassan feltüzesedő szlovákiai választási kampányban, hogy komplexusosnak nevezik cakompakk az egész népet. Lelki szemeim előtt látom, amint az egyszeri tót atyafi gondolkodóba, majd pánikba esik a reinkarnálódó magyar vezér szavainak hallatán: ó, tényleg! Mit is akarhatunk itt, az ezeréves magyar állam tőszomszédságában! Ekkora komplexussal! Jajjaj, hm, na jó, akkor rajzoljuk újra a határokat, na! Ugye, Viktor, ez otthon is így működik a gyerekeiddel? "Kisfiam! Te komplexusos vagy! Építs nagyobb legóvárat!". Így nevel népet és gyereket a kiválasztott Viktorunk. Tiszta szerencse, hogy neki nincsenek semmiféle komplexusai, például Trianon miatt.

Az is nagyon jólesett a komplexusos szlovákoknak, mikor Balázs Péter külügyminiszter szinte atyai szeretettel nevezte kistestvérnek Szlovákiát, akit európai modorra kell tanítani. Nehogymá' csak úgy mocskos kézzel turkásszanak az EU pénzalapjaiban, onnét jó modorral illik lopni. Nyilvánvalóan igazán kiváló diplomataképzői lehetnek Magyarországnak, ahol úgy tanítják, hogy a kistestvér szereti, ha kistestvérként kezelik. Szívesen lennék Péter nagyobbik fia, ami azt illeti.

Ami Zsoltot illeti, kissé alulteljesített a tapintat-bajnokságban, ő csupán hungarofóbnak nevezte a szlovák kormányt, amely kijelentés biztosan hozzájárul a Zsolt által kívánatosnak tartott célhoz, azaz a szlovák kormányzati hungarofóbia enyhüléséhez. Hajrá-hajrá, mégtöbb hungarofóbozást! Bia-bia, hungarofóbia!

És elérkeztünk Csanádhoz, persze csak szimbolikusan áll a sor legszélén ez az európai formátumú politikus. Ő már múltkor is előállt egy igen kedves javaslattal, amelyről már megemlékeztünk e helyütt. Most ismételten Szlovákiára emelte az Istenkirály eljövetelét váró tekintetét, és ékes szóval lerasszistázta a szlovák nyelvtörvényt. Jó tudni, hogy külön rassz vagyunk mi magyarok, és ők, szlovákok. Mint ahogy azt is, hogy mi, magyarok, nem élhetünk büszkén, felemelt fejjel, szabadon, Szlovákiában. (Ezen sorokat is leszegett fejjel, fogságban írom természetesen). Szívmelengető olvasmány és követendő példa, amint Csanád egy szusszal aggódik a kisebbségekért, és kiált cigánybűnözést, és abban is igaza lehet, hogy a szlovák kormánypártok kivezették Szlovákiát az európai kultúra világából. Ahová a Jobbik kétségkívül alanyi jogon tartozik, kurucinfóstul, istenkirályostul, cigánybűnözésestül.

Szóval így, unisono megy a magyar politika, kéz a kézben. Én pedig, szlovák lennék, biza meg sem állnék a Tátráig, hagynám a jó kis pozsonyi 1500 eurós fizumat, és mennék vissza kecskét fejni szégyenemben. De útközben még bedobnék a komplexuxos-kistestvéres-hungarofób-rasszista fejemmel egy szavazólapot Slota vagy Fico pártjára, június 12-én, holott a legújabb fejleményeket figyelve már majdnem az ellenzékre szavaztam volna.

Talpra magyar, szív a haza! A nyilvánosság kizárásával Budapesten megalakult a Kender Gárda: a kannabiszban nem csupán gondolkodók, hanem azért tenni is hajlandó emberek szövetsége. Le az alkoholistabűnözéssel és a hamis józansággal!

A gandzsagárdát a Joint Magyarországért Mozgalom hívta életre, mintegy válaszul az országszerte elharapódzó erőszakra, arroganciára, boldogtalanságra, és nem utolsósorban a rendkívül kártékony alkoholistabűnözésre.

Dzsola Gábor alapító szerint a Kender Gárda egy mozgalom, amely (kender)magját képezi az újjászületés programjának, és zöld szárnyakat ad a kender értékeinek megvédéséhez. Kívül kemény, mint a siska, szívós mint mariska, éles mint a thc-kristály.

A zöld gárda céljai között szerepel az alkoholistabűnözéssel való leszámolás, amely társadalmunk egyik súlyos, ám a hivatalos szervek által eltussolt problémája. Az iszákosok által elkövetett bűnök megszámlálhatatlanok, a korrupt állam pedig kimondottan támogatja ezt az életformát, sőt, az alkohol megadóztatása révén jelentős hasznot húz belőlük. A Kender Gárda ezért a jövőben - míg kezébe nem veszi a rendfenntartást - demonstratív jellegű felvonulásokat tervez az alkoholizmus fészkeinek számító kocsmák, pubok és egyéb kétes szórakozóhelyek közelében, ily módon megmutatván, hogy a kellőképpen beszívott, egészséges gandzsaöntudattal rendelkező tömeg az ideális és boldog társadalom mintamodellje.

A gárda szándékai szerint kiterjesztené és erősítené a gandzsaöntudatot a társadalom józanságban szenvedő, boldogtalan tagjaira is, hiszen enélkül nem lehet teljesértékű életet folytatni. Az eljövendő Nagy Gandzsakirály hű követőinek elhozza a beteljesülést, ám ez csak az ősi szövetségen alapuló egészséges tudattal rendelkezők számára lehetséges.

Adjon a Gandzsakirály: zöld jövőt!

update: létrejött a Kender Gárda a facebook-on, ide kattintva lehet csatlakozni:)

Magyarországi szemmel talán nehezen követhető, és értelmezhető a szlovákiai, és ezen belül a szlovákiai magyar politikai paletta forrongása. Viszont úgy tűnik, jelen pillanatban olyan átalakulásoknak lehetünk szemtanúi, amelyek - bár Robert Fico kormányfői újrázását nagy valószínűséggel nem veszélyeztetik - hosszútávon gyökeresen változtathatnak az országos politikai viszonyokon. Magyar szempontból jól és rosszul is elsülhet a dolog, ám az már most látható, hogy talán visszafordíthatatlan megosztottság lett úrrá a felvidéki magyar politikai képviseleten.

Ez nem elsősorban abban nyilvánul meg, hogy a mintegy 10 éven keresztül egyeduralkodó Magyar Koalíció Pártja (amely három elődpárt összeolvadásával jött létre, kényszerű válaszként Vladimír Mečiar választási törvényére) kettészakadt, és a 2006-os választási bukást követően a párt éléről leváltott, ám népszerű elnök, Bugár Béla új pártot alapított Híd-Most néven (a Most szlovákul azt jelenti: híd), kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva. Ezen "kibékíthetetlen" ellentétek már a pártegyesülést megelőzően is léteztek, ám a potenciális kormányzati szerepvállalás érdekében jó mélyre elásták a csatabárdot, és a kormányon töltött közel 8 év alatt sikerült is párton belül tartani a forrongást. Ám amikor hirtelen ellenzékben találta magát a magyar szavazatok piacán monpolhelyzetben lévő MKP, törvényszerűen törtek a felszínre az ideológiai, és főleg a személyi ellentétek, és vezettek előre megjósolhatóan pártszakadáshoz.

Ettől függetlenül az érintett felek között kialakulhatott volna (kialakulhatna?) érdemi együttműködés, és akár pozitív hatással is lehetne a szakadás a magyar érdekképviseletre, hiszen egy esetleges koalícióban jól megkülönböztethetőek lennének az irányvonalak. Nem egy egységes masszára kellene szavazni, amelyben mindenki "kedvére" talál valami kivetnivaló gusztustalanságot. A választási matematika két külön párt esetében azt mutatja, hogy elvileg mintegy 10 százaléknyi potenciális magyar szavazót célozhat meg a két párt, illetve a Híd deklaráltan kettős identitású szeretne lenni - amely törekvésével egy valóban  létező piaci rést tömne be - ezért az ilyesmire kapható 1-2 százaléknyi szlovák szavazatra is ráhajt. Egyelőre azonban a közvéleménykutatási adatok - és a megyei választások eredményei - azt mutatják, hogy a Híd is elsősorban a korábbi MKP-szavazók körében tarol, és mintegy harmadukat elvitte tőle. A potenciális szlovák szavazókkal kiegészülve így egyelőre az 5 %-os parlamenti küszöb környékén táncol a párt, és a korábban 8-10 %-ot mutató MKP-t is erre a szintre hozta le. Erősen kétséges tehát, hogy mindkét párt egyidejűleg megugorja ezt a küszöböt, hiszen számtalan tényező befolyásolhatja a pártokra leadott szavazatokat.

Pechünkre mindkét párt, de elsősorban az MKP lemerevedett saját sértődött pózában, és gyakorlatilag esélytelennek látszik az együttműködés. Bugár Béla hátradőlve élvezi, hogy végre nacionalista hátország nélkül politizálhat, sőt, maga is Durayzhat olykor egy kedvére valót. Az MKP pedig az újkori magyarországi politikai hagyományokat átvéve, kikiáltotta magát az egyetlen szlovákiai magyar pártnak, és szorgalmasan árulózza újdonsült legnagyobb ellenfelét - ki hinné, hogy ez immár nem Slota, és nacionalista társai, hanem a legnépszerűbb felvidéki magyar, Bugár Béla. Aki elmondhatja magáról azt is, hogy a szlovákok körében is elfogadható politikusnak számít, ellentétben a jelenlegi MKP-vezetéssel. Amely vezetés szinte szélsőséges, jobbik-szerű retorikájával jó eséllyel maga alatt vágja a fát, (Csáky Pál pártelnök nem átall olyanokat mondani, hogy a Híd szavazók identitászavarban szenvednek - kezet foghat Vona Gáborral) ugyanis ha nem jön be a taktikája, és Bugárék is bejutnak a parlamentbe, igen nagy valószínűséggel a parlamenti kagyló jobbszélén találja magát, közvetlenül Slota mellett. Akivel senki nem áll majd szóba, így válva afféle felvidéki Jobbikká (jobbikosodással egyébként maga Bugár Béla is megvádolta az MKP-t). Viszont szívesen törli belé a lábát mindenki. Bugárékat pedig talán még Fico is örömmel látná kormányában (az MKP egyik vádja többek között, hogy a Híd Fico pártjának ötödik hadoszlopa).

Az MKP-t viszont még az ellenzéki pártok - és a sajtó is - bűzlögetik, és a bevezetőben jelzett megosztottságot ezen lehet a leginkább lemérni: a jelenleg zajló ellenzéki koalíciós tárgyalások során szinte minden érintett párt neve felmerült már, és mindenki tárgyalt mindenkivel. Csak éppen a parlamenti küszöböt felülről nyaldosó MKP-val nem áll szóba senki, míg a Hídat szinte mindenki megkereste már. Az MKP taktikája akkor lehet sikeres, ha a Híd nem jut be a parlamentbe, ez ugyanis jó eséllyel egyben a Híd végét is jelentené, és valószínűleg hosszú időre valóban az MKP lenne az egyetlen szlovákiai magyar párt. Ez azonban nem túl kívánatos állapot, hiszen még ilyen körülmények közepette is jó látni, hogy valamiféle versenyhelyzet alakult ki. Illetve, ha valami csoda folytán mindkét párt bejutna, és még nagyobb csoda folytán a jelenlegi ellenzék együttesen több szavazatot szerezne, mint a kormánypártok, tulajdonképpen az MKP lehetne a mérleg nyelve. Ez azonban teljesen valószínűtlen forgatókönyv, mivel szinte biztosan Robert Fico rendez majd látványos politikai castingot, melynek során kiválasztja új koalíciós partnerét/partnereit, és az biztosan nem a Fico által gyakorta démonizált MKP lesz.

Összefoglalván a tényeket: mindkét magyar párt politikai hazárdjátékot folytat, amely csúfos véget érhet akár egyik, akár másik, illetve mindkettő számára. A játszma legnagyobb vesztese azonban a félmillió szlovákiai magyar lehet.

Mitévő legyen az egyszeri felvidéki magyar, ha beállít hozzá 2011-ben a szláv kérdezőbiztos, bazi nagy kérdőívével, hogy statisztikailag számba vegye az identitását? Erre a kérdésre keresi a választ, sőt, kampányt indítana a megfelelő válaszok érdekében a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja. Egy felvidéki szociológus ugyanis megjósolta, hogy ismét vagy 50 ezerrel kevesebben vallják magukat majd magyarnak. Ami nagy baj, mert... nagy baj. 

Mitől is lesz a kutyából magyar szalonna, ez a nagy kérdés, mert azt mondja Csáky Pál, hogy "azokat szeretnénk meggyőzni, akik elbizonytalanodtak, és nem vállalják az identitásukat". Feltételezem, rá kell gyúrni náluk a magyarságtudatra. Mert az mégse járja, hogy az ember csak úgy a foga közt odaveti a biztosnak, hogy "magyar". Ez így elég hiteltelennek hangzik, mert ezt bárki mondhatja, még afféle jöttment, identitászavaros Híd-szavazó is. Persze nem fog tiltakozni az MKP, ha pillanatnyi tévelygésének köszönhetően magyarnak vallja magát az illető, de azért mégis jobb lenne, ha egészséges tudattal rendelkezne. Nem pedig afféle HÍD-pozitívval.

Tegyük fel, hogy én vagyok Vojtech Bogár, másodsistergős-kénkövesménkűfelelős a pozsonyi Slovnaft pvc-divíziójából. Heti hat alkalommal reggel fél 5-kor kelek, Bacsfáról felbumlizok a fővárosba, hogy a 6-os műszakot elérjem. Feleségem Anča, akit még a pozsonyi detoxból ismerek, hát összejöttünk, na, most pedig ott figyel a két poronty Bacsfán. Tomáško és Svetlána. Egyébként magyarnak születtem, de hát az asszony az asszony, meg a munkában is szlovákul beszél mindenki, de azért tanítgatom a kölköket. Már ki tudják mondani, hogy "a teremburáját", de kár lett volna az anyanyelvi fejlődésüket megzavarni holmi magyar óvodával, és a "prepánajána" egyébként is jobban hangzik. Különben is összevonták már a magyar óvodát a szlovákkal a faluban. Esténként azért megnézzük a Susedia-t, mert ott látható, milyen vicces dolog magyarnak lenni Szlovákiában, hadd tanulja meg a gyerek.

Ezt a Slotát persze én is utálom, mert egy nacionalista disznó, pont mint a Duray, olvastam az újságban, megérdemlik egymást. A feleségem mindig mondja, hogy neki nem baj, hogy magyar vagyok, akármit is mond a Slota, meg hát nem is hasonlítok a mongolokra. A lényeg szerinte, hogy a gyerekek jól tudjanak szlovákul, és én ezzel nem is vitatkozom, mert itt élünk, a szlovákok országában, no né?  Všakže hej.

Szóval jön Csáky, hogy megmagyarázza, milyen nekem az identitásom, mit mondjak a kérdezőbiztosnak. Magyar gyereket magyar iskolába, mondja többek között. Igen, rémlik, hogy osztogattak macikat a magyar elsősöknek… Ami azt illeti, én benne lennék, mert a maci kell, node tessen ezt megmagyarázni az asszonynak, Csáky uram. Magyar embernek magyar Ančát, tudom, hát erről lekéstünk, ez van, a Böbének nem kellettem, inkább a Peťoval jött össze. Most akkor mit tegyek? Szóval ikszeljem be suttyomban azt, hogy magyar, esetleg a gyerekek nevében is, ha Anča nem néz oda. Megpróbálhatom, de mi van, ha észreveszi, és este nem kapok vacsorát, ha hazajöttem a műszakból. A kollégák is kérdezni fogják, mit ikszeltem. Tessék? Nézzem addig a nemzet televízióját, ott majd elmagyarázzák? Echótévét, Szaniszlót? A Susedia miért nem elég? Olvassak Szabad Újságot és Hetiválaszt? Ha lenne erre nekem időm, Új Szót se láttam ezer éve, a Nový Čast néha átfutom a meztelen nő miatt, ha Anča nem látja.

Különben is, mit tetszik engem ezzel szekálni. Van ezer bajom ezen kívül. Ugyan a Slovnaft jól fizet, de jelzáloghitelem van a házra, meg a két gyerek is viszi a pénzt, és szüleim is lerobbantak, nem tudom hova tenni őket. Van itt ugyan egy panzió a közelben, de méregdrága, egyszerű nyugdíjas nem engedheti meg magának. Szóval ne tessék mán engem identitásomban piszkálni. Különben is, nem magával van egy pártban az a nacionalista Duray?

A júniusi szlovákiai parlamenti választás többé-kevésbé előre lefutott versenynek tűnt, ám február elsején váratlan fordulat következett be a - szokásosnál jóval korábban felpörgetett - választási kampányban. Robert Fico kormányfő példátlan és brutális támadássorozatával ugyanis elérte, hogy hivatali elődje, a szlovák reformok ikonja, és egyben magát az ellenzék vezérének tartó Mikulás Dzurinda lemondott a legnagyobb ellenzéki párt, az SDKÚ választási listavezetőjének pozíciójáról. Sőt, egyáltalán nem indul parlamenti képviselői helyért. Úgy tűnik, Fico végzetes, övön aluli ütést vitt be az egyébként sem túl acélos szlovák ellenzék legnagyobb pártjának. Ám az is lehetséges, hogy éppen most kínált fel számukra egy új esélyt.

Dzurinda egészen mostanáig képtelen volt belátni, hogy a választók körében meglehetősen népszerűtlen személye milyen könnyű céltáblát kínál Robert Ficónak. Holott nem lehettek illúziói afelől, hogy Fico a megfelelő pillanatban egész egyszerűen előhúzza a nyilvánvalóan régóta előkészített aktákat, amelyek Dzurinda pártjának - finoman fogalmazva is - kétes pártfinanszírozási módszereit taglalják kellő alapossággal. Nos, ezeket a vádakat természetesen meglehetősen fura pont annak a Ficónak a szájából hallani, akinek kormánya futószalagon szállítja a súlyos milliárdoktól terhelt botrányokat. Ám a Fico által folyamatosan ostorozott szlovák sajtó kegyelem nélkül cincálta szét a feltárt - jó eséllyel a titkosszolgálat révén megszerzett - információkat, és szorította sarokba Dzurindát. Jócskán elhomályosítva ezáltal az immár második fordulójánál tartó országos kamionos-blokádot, az emissziós kvóták eladása körüli botrányt, hogy az elfuserált repülőtéri rendőrségi gyakorlatról ne is beszéljünk. Hiszen nincs is szemet gyönyörködtetőbb látvány annál, mikor a többség által már régóta a pokolba kívánt exkormányfő különféle pénzmosás-szagú ügyleteket és panamákat magyaráz kínjában.

Dzurinda némi meglepetésre tehát visszavonulót fújt, ám "apró" szépséghibája a lemondás-történetnek, hogy egyelőre megtartja pártelnöki funkcióját. Kérdés, hogy kanosszajárásával mennyire veszíti el párton belüli befolyását, illetve a kampány során mennyire vonul majd háttérbe. Utóbbi kérdésben egyelőre úgy tűnik, semennyire, hiszen harciasan nyilvános tévévitára hívta ki a kormányfőt, ezzel némileg aláásva a háttérbe vonulás elméletét. Ám még nem késő észbekapnia. Viszont ha a piros lap ellenére továbbra is a pályán marad, sőt megtartja a csapatkapitányi karszalagot, azzal nemcsak a bírót, hanem a közönséget is teljes mértékben pártjára haragíthatja.

További kérdés azonban, hogy Fico nem lőtt-e túl saját célján. Nem biztos ugyanis, hogy számolt ellenfele megfutamodásával, bár most megérezvén a vérszagot, totális háborút indított. Hiszen überelte Dzurinda távozását azzal a bejelentéssel, miszerint veszélyben érzi életét az általa nyilvánosságra hozott információk miatt. Viszont Dzurinda tulajdonképpeni politikai kivégzésével több, mint négy hónappal a választások előtt Fico elveszítette legjobb céltábláját, és kereshet magának újat. Ám Dzurindához hasonlót nem talál a kínálatban, legfeljebb a magyarkérdést, de arról így is minden bőrt igyekszik lehúzni. Ráadásul előfordulhat - bár merész feltételezés - hogy az SDKÚ, látszólag megszabadulván legfőbb ballasztjától, esetleg újra szimpatikussá válhat kiábrándult szavazók számára. Már ha képesek a történteket egyfajta megtisztulási folyamatként a nyilvánosság elé tárni, és neadjisten további személyi változásokkal bizonyítani a megújulás programját. Kérdés persze, hogy a közönség mennyire vevő egy ilyen történetre, a választásokig hátralévő rövid időben. Az ellenzéki pártpreferenciák körüli turbulenciák azt mutatják, hogy nem maradhat tétlen az SDKÚ, hiszen ha Dzurinda visszavonulása nem lesz teljes és hiteles, végső esetben padlóra is kerülhet, elveszítvén az első számú ellenzéki párt státusát.

Valószínűtlen, hogy a Dzurinda bukása révén esetlegesen megújuló SDKÚ veszélyeztetné Fico választási győzelmét, ám a múlt sokak által kárhoztatott figurájának távozásával az ellenzék jó esetben azt szerezheti vissza, ami a legnagyobb hiánycikke volt mindezidáig: a hitelességet, és ezáltal a reményt a változásra. Mindenesetre jelzésértékű, hogy a megtisztulási folyamatot Robert Ficonak kellett ösztönöznie...

Igencsak érdekes a magyar kormány azon naiv igyekezete, mely szerint február 1-től 50 millió forintos alapot hoz létre a szlovák nyelvtörvény - még nem is létező - áldozatainak kárpótlására. Tök jól hangzik a dolog, meg minden, de valahogy mégis: ha jobban beleszagol az ember a levegőbe ez ügyben, kiderül, az ötlet odakozmált már megszületésének pillanatában. Én, mint potenciális megsegítendő áldozat, ugyanis nem kérek ebből a vacsorából, bár köszönöm szépen az igyekezetet.

Némileg ugyanis furcsának tartom első, második és sokadik ránézésre is, hogy egy EU tagállam efféle segélyalapot hozzon létre egy másik tagállam állampolgárainak javára. Ha valamiféle EU-s úradnyík, komisszár lennék, mondjuk egy Knut Semmitmondó Vollebaek, bizony összevonnám szemöldökömet ennek hallatán, és jól kivizsgálnám az ügyet. Mint öntudatos EU-polgár, szintén kissé sértőnek érzem az effajta igyekezetet. Oké, tudjuk jól miféle fáról szalajtották ezt a szlovák kormányt, de azért mégiscsak: nálunk is vannak négyévente választások, meg van villanyvasút, kábeltévé, csatornázás, internet, sőt: az eurót bevezették már, no. Szóval van ami van, de azért ez itt nem a kibaszott Burma, hogy segélyalapokat kéne létrehozni.

Ezekben a válságos időkben például joggal gondolnám magyar állampolgárként, hogy vajon egy gazdaságilag köztudottan jobban prosperáló állam polgárait - ha mégoly magyarok is - ugyan miért kéne kisegíteni anyagilag, miközben itthon nagyobb a baj? Tehát, ha kérhetem, ne szítsák ellenünk a hangulatot az anyaországban. Hiszen még élénken emlékszünk a kettősállampolgárságos népszavazásra, amikor utolsó csóró bandaként lettünk beállítva, akik a magyar állam pénzére, segélyeire, ellátórendszerére ácsingóznak. Sokan el is hitték. Ha most szólalt meg a szocialista lelkiismeret, késő bánat.

Továbbá borítékolható a szlovák politika reakciója is, nyilván teleharsogja majd Fico a sajtót olyasmikkel, hogy a magyar kormány pénzügyi támogatás révén törvénysértésre buzdítja Szlovákia állampolgárait. Ami igaz is, ha úgy vesszük. Ez az érv egyrészt kapóra jön majd neki a nemzetközi fórumokon, másrészt igen jól fog jönni neki a választási kampányban, higgyék el. A szavazótábora imád csámcsogni ilyen témákon.

Sajnos azonban mégsem Bajnaira, Ficora kell leginkább mérgesnek lennem. Hanem a béna felvidéki politikusokra, akik oltári kényelmükben hagyják ennek az alapnak a szerencsétlen magyar kormány általi létrehozását. Mégiscsak ilyen éhenkórász banda lennénk? Parlamenti képviselőinknek fejenként két láblógató asszisztensre is futja, de az, hogy egy hasonló alapra összedobjanak a havi 3-4 ezer eurós jussukból, eszükbe nem jutna. Majd a hülye magyar kormány. Pedig ül belőlük összesen 20, azaz húsz darab a szlovák parlamentben. Bár mit is várjon tőlük az ember, hiszen még arra sem képesek, hogy magyarul kinyissák a szájukat a parlamentben, holott joguk az van rá. Bezzeg Pesten lóvéért pampogni, az megy nekik. Mindemellett természetesen vannak sikeres, milliárdos vállalkozóink is, akikről ilyen eseteben szintén nemigen hallani, és most nagyon finoman fogalmaztam. Az egyik például ott csücsül a MOL által tulajdonolt Slovnaft kőolajfinomító vezérigazgatói székében. Szóljon már rá a Hernádi vagy a Csányi, lécciléccilécci. Dehát majd a hülye magyar állam, ugyebár, az törődjön ilyesmivel, mert felvidéki magyar társadalmi szolidaritás, sőt: társadalom sincs igazán.

Amit pedig különösen nem értek, az a mindezidáig igen szimpatikus, pártfüggetlen tevékenységet folytató, Petőcz Kálmán nevével fémjelzett Szlovákiai Magyarok Kisebbségi Kerekasztala szerepvállalása ebben a kétes értékű ügyletben, a Fórum Intézettel egyetemben. Kár lenne egy ilyen dologgal elrontani a renomét, volt már elég magyar állami pénzlenyúlda szervezet a felvidéken az elmúlt években. Bár ez nem egy nagy összeg, de akkor is.

Részemről lemondok a részemről, tessék mondjuk inkább a haiti földrengés áldozataira fordítani az összeget. Vagy valami kórházfelújításra, cigányproblémára, akármi, de ne Fico választási kampányát, és a mi kényelmünket, bénaságunkat finanszírozzák ebből a pénzből, ha kérhetem.