2010.07.01. 12:38
Itt egy Schmitt kell?
Bár a politikai történések elsősorban saját környezetükben és kontextusukban értelmezhetők, azért nem árt olykor párhuzamot vonni, és megnézni, hogy másutt mi a helyzet. Helyzetemből adódóan a Schmitt-mizéria kapcsán akaratlanul beugrott viszonyítási alapként, hogy Szlovákia jelenlegi köztársasági elnöke konkrétan egy olyasvalaki, aki autóversenyt és a hokivébét egyaránt előnyben részesít olyan csipcsup dolgokkal szemben, mint az ország méltó képviselete, és mindemellett egy - urambocsá - tahó. Bár Szlovákia problémái alapvetően nem abból adódnak, hogy egy tahó az elnöke, mint ahogy Mo. problémái sem abból adódnak, hogy az új elnök Schmitt lesz, ez mindkét esetben inkább tünet. Azt azért le kell szögezni, hogy Schmitt Pál Ivan Gašparovičhoz képest mindenképpen egy lángelme, bár elismerem, hogy ez nem egy hízelgő összehasonlítás, és az antischmittes énünket semmiképpen sem vigasztalhatja. Mindenesetre a felvidékieknek van tapasztalatuk idült vigyorgáskényszerben bólogató, önálló gondolatoknak tökéletesen híján lévő köztársasági elnökkel, aki ráadásul cseppet sem jóképű. Az elmúlt 20 évet megvizsgálva ebben a versenyben Magyarország jön ki jobban, Szlovákia elnökeinek - helyenként banánköztársaságokra hajazó - történetében emberrablások, robbantások is előfordulnak.
A képen Ivan Gašparovič autóversenyző..
Göncz Árpád, Mádl Ferenc és Sólyom László tekintélynek számított a maga területén, és talán még azon kívül is, valamint egyikük sem volt az előző rendszer kiszolgálója. Legalább ennyit pártállástól függetlenül el lehet mondani róluk. Szlovákia viszont köztársaságielnök-ügyben utoljára akkor állt jól, amikor Magyarországon éppen Szűrös Mátyás kiáltotta ki az ikszedik köztársaságot. A történet egyetlen szépséghibája, hogy ekkor Szlovákia még nem létezett önálló államként. Ám érdemes itt kezdeni a felsorolást, ugyanis olyan elnöke volt az országnak, akire büszke lehet(ne) a szlovák nép, még akkor is, ha a cseh Göncz Árpád, azaz Václav Havel volt az illető úriember. Aki keményen szembeszállt az előző rezsimmel, kiemelkedő írói pályafutást tudhat maga mögött, ennélfogva megfellebbezhetetlen morális tekintélynek számított és számít a mai napig. Az 1993-ban önállóvá vált Szlovákia azóta javarészt a múlt rendszer állampárti beütésű embereit emelte az elnöki posztra, pontosan három darabot.
Az önálló Szlovákia első elnöke, Michal Kováč képes volt a szocializmusnak csúfolt rendszerben is 3 évtizedet lehúzni a szoci bankszektorban, tehát felmerül a jogos kérdés, mit is csinált ez az ember élete jelentős részében. 68-ban éppen Londonban igazgatta a csehszlovák Ipari (Vállakozói?) bank helyi fiókját, ahonnét némi fáziskéséssel hazahívták a prágai tavaszt követően, és biztos ami biztos alapon kizárták a pártból. Tévedés lenne ebből bármiféle ellenzékiségre következtetni részéről, soha nem vett részt semmiféle mozgalomban. Ezt követően egy bankfiókban, és mindenféle pénzkutató intézetek tudományos munkatársaként tengette életét egészen 89-ig, amikoris huszárvágással előbb pénzügyminiszter, majd a szövetségi parlament elnöke lett, állítólag felkérték őt. Ám nem erről lett nevezetes, hanem arról, hogy a sokak által Szlovákia alapító atyjaként számon tartott Vladimír Mečiar miniszterelnök - akinek ekkor már párttársa volt - őt szemelte ki a hirtelen függetlenné vált ország első választott köztársasági elnökének, ez így is lett. Ám ezután megromlott a viszony köztük, és Mečiarnak egy idő után annyira a bögyébe került, hogy a maga jellemző finom módján - feltehetőleg a szlovák titkosszolgálat (SIS) aktív közreműködésével - egyszerűen leitatta és elraboltatta Kováč fiát, oly rafinált módon, hogy ifjabb Kováč Ausztriában tért magához, iratok nélkül. Ami az akkor még létező határok miatt kissé kínos helyzetbe hozta őt, és ezáltal apját is. Az ügy későbbi koronatanújának - aki évekig bújkált külföldön, álnéven - kapcsolattartóját pedig egyszerűen felrobbantották Pozsony egyik forgalmas utcáján. Ezzel a gyilkossággal egyébként sokáig bizonyos Jozef Roháčot gyanúsítottak, aki most budapesti cellájában várja, hogy kimondják felette az ítéletet többek között az Aranykéz utcai robbantás ügyében... (Mečiar bukását követően a titkosszolgálat akkori főnöke elszökött a felelősségrevonás elől, Afrikában kapták el, hazahozatták, ám a bíróság felmentette ez és még sok más ügyben is.)
Michal Kováč és Vladimír Mečiar
Kováč-val minden jellegtelensége ellenére tulajdonképpen szerencséje volt az országnak, hiszen nem feküdt le Mečiarnak, aki mandátuma lejárta előtt az elnöki palotával szemben felszereltetett egy LED-táblát, amely visszafelé számlálta Kovác utolsó hivalati napjait, finom utalásféleképpen. Majd pártja parlamenti erejét kihasználva elszabotálta az elnök utódjának kiválasztását, így hosszú hónapokra regnáló miniszterelnökként magára Mečiarra szálltak az államfői jogkörök, aki azonnal amnesztiában részesített mindenkit, akinek valaha is köze lehetett ifjabb Kováč elrablásához, ezáltal hosszú évekre munkát adva az alkotmánybíróságnak (a kérdés csupán annyi volt, hogy Mečiarnak volt-e joga amnesztiát hirdetni...) Ez a kis történet szükséges annak megértéséhez, miért vezették be Mečiar bukását követően a közvetlen elnökválasztást ehhez a nem túl sok gyakorlati hatalommal felruházott pozícióhoz.
Az 1999-es első közvetlen elnökválasztás eredménye mai szemmel nézve kisebbfajta csodaként értelmezhető, hiszen egy magyar felmenőkkel is rendelkező kisebbségi kárpétnémet, Rudolf Schuster nyerte azt, mégpedig Vladimír Mečiar ellenében. Schuster már karakteresebb arc volt elődjénél, bár az állampárti időkben vérbeli aparátcsikként tevékenykedett, de volt kanadai nagykövet, és az ország második legnagyobb városának, Kassának polgármestere is. Mindemellett írói tevékenységet is folytatott, útleírások, novellák, stb, de attól még egy vén kommer maradt.
Viszonylag eseménymentes, ám annál több üres ripacskodással tarkított ciklus után Schuster korábbi támogatói, az ún. jobboldali kormánypártok saját jelöltet indítottak 2004-ben. Ennek fő oka az volt, hogy a Schustert erőteljes médiatámogatással az elnöki székbe katapultáló liftpárt - ez a jelenség a szlovák politika ismétlődő sajátossága - gyakorlatilag megszűnt, és a médiatámogatás is eltűnt. Főleg azért, mert az aktuális médiacézár addigra saját pártot alapított, ami akkor már két éve a kormányban dekkolt, éppen Schuster pártját kiváltva. Ám a szintén exkommunista akkori külügyminiszternek, Eduard Kukannak sikerült azt a bravúrt véghezvinnie, hogy - nevetséges 3500 szavazat híján - nem jutott be a második fordulóba. Ellentétben a szintén pályázó, a már politikai hullának hitt Mečiarral, és a második helyre befutó Ivan Gasparovič-val.
Fico Gašparovičért kampányolt
Gašparovičról tudni kell, hogy természtesen párttag volt, bár '68-ban valamiért őt is kizárták, ez nem akadályozta meg abban, hogy egyetemen büntetőjogot tanítson 1989-ig. Ami súlyosabb érv ellene, hogy a legsötétebb meciari időkben, amikor az országot gyakorlatilag kizárták mindenféle európai integrációból, Mečiar jobbkezeként működött, a parlament elnökeként ő vezényelte le a parlamentben a hosszú kések éjszakáját, amelynek során mindenhonnan kisöpörték az ellenzéket. Később holmi nevetséges alkotmányossági aggályokat figyelmen kívül hagyva kizárt a parlamentből egy rebellis képviselőt, és ez csak a jéghegy csúcsa. Gašparovič azonban 2002-ben, váratlan fordulattal elkezdett aggódni a demokráciáért, és erre hivatkozva kilépett Mečiar akkor éppen ellenzékben lévő pártjából, és újat alapított. Az akkor már erős ellenzéki pártvezérnek számító, bizonyos Robert Fico rávette az elnökjelöltségre, és az ő támogatásával második helyen végzett, alig 3000 szavazattal megelőzvén Kukan-t. Így a kormányzó jobboldal abba a tragikomikus helyzetbe került, hogy a második fordulóban kénytelen volt hallgatólagosan az ősellenség Meciar ősellenség klónját támogatni, ha nem akarta, hogy maga Mečiar legyen a köztársasági elnök. Nem akarta. Így lett Gašparovičból elnök.
Gašparovič ún. népi elnök (lásd még: Schmitt Pál), bajuszos bácsi, aki mély, elcsukló hangján próbál a semminél is semmitmondóbb közhelyeket mondani, (bár Kováč elnököt egyszer mikrofonok hallatára vén fasznak nevezte) újévi beszédei csak azért nem képezik közröhej tárgyát, mert a köz maga is röhejes, aminek legfőbb bizonyítéka éppen az, hogy kétszer egymás után is Gašparovičot választotta meg köztársasági elnöknek. Az elmúlt 4 évben előszeretettel játszotta Fico lakájának szerepét, mindenben az éppen megbukott koalíciónak igyekezett megfelelni, így aztán idei választási kampányát is a szociális demagógiára és erőteljes magyarellenességre alapozta, jelszava a "nemzetben gondolkodom, szociálisan érzek" című bullshit volt. Ennyi elég is volt, nyert, bár a vártnál kisebb fölénnyel, éppen a jelenleg már miniszterelnökségére készülő Iveta Radičovát verte orrhosszal.
Schmitt Pál népi elnök (lásd még: Ivan Gašparovič) eljövendő elnöksége leginkább Gašparovičéval állítható párhuzamba. Egy erősen nacionalista retorikájú kormány feltétlenül lojális, bólogató elnöke, bár Schmitt egy sármőr (a női olvasók javítsanak ki ha tévedek), Gašparovič egy nagypapa, de alapvetően mindkettő: bábu. Ami nem vet jó fényt egyik országra sem.
p.s. aki a fentiek alapján valamiféle magyar politikai kultúrfölényt vél bizonyítottnak Szlovákiával szemben, egyrészt részben igaza van, másrészt viszont ezt illetlenség a szlovákok orra alá dörgölni, amit sajnos gyakran megtesz a magyar politika. Szent Istvánnak sem vágták folyton a fejéhez, hogy fiam, te csak egy barbár keleti tahó vagy, hanem kapott egy királyi koronát. Harmadrészt a magyar politika is bőven mutat balkáni vonásokat.
· 1 trackback 1 komment
Címkék: magyarország szlovákia vladimir meciar ivan gasparovic schmitt pál michal kovác
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: "Kedves Négerek!" 2010.07.02. 11:56:06
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
