Igencsak érdekes a magyar kormány azon naiv igyekezete, mely szerint február 1-től 50 millió forintos alapot hoz létre a szlovák nyelvtörvény - még nem is létező - áldozatainak kárpótlására. Tök jól hangzik a dolog, meg minden, de valahogy mégis: ha jobban beleszagol az ember a…

M.gyarellenes vagyok. Ez, kérem szépen, immár megcáfolhatatlan tény (bizonyítékul lásd előző két posztomat), legalábbis egyéb fórumokon ezt vágták a fejemhez az alábbi írások alapján, melyekben bírálni merészeltem néhány, határon innét és túl tevékenykedő, magukat a…

Semmi újat nem mondok azzal, hogy a politikai pártok előszeretettel használnak ki bármilyen témát saját, vélt népszerűségük növelésére, még akkor is, ha az adott dologhoz esetleg semmi közük sincs. Olykor egészen gusztustalan mélységekbe képesek alászállni. Jelen esetben a…

Mindig elérzékenyülök, amikor magyarországi politikusok nyilatkoznak rólunk, határontúli magyarokról olyan ügyekben, amelyek bennünket érintenek, ám nekik láthatóan fogalmuk sincs, miről is beszélnek. Különösen olyankor, ha az ún. nemzeti oldal képviselői teszik ezt nagy…

süti beállítások módosítása